Századok – 1890
Értekezések - PETTKÓ BÉLA: Olasz emlékírat Bethlen Gábor megbuktatásáról. Fordításban közli 144
148 KÜLÖNFÉLÉK. hogy ne tűrje meg maga mellett és ne segélyezze ő császár felsége ellenségeit és lázadóit, sőt átszolgáltatni ő felségének, melyet én egész buzgalommal szem előtt tartottam a törökkel megerősített békekötésben? Igaz lenne tehát, hogy Gábor nagyobb barátnak tekintetik a török császárnál?" Tudom, hogy ön jól ismeri a történelmet és tudja is azt, de hasonló ügyekben sohasem fogja találni, hogy magas személyek és berezegek közt egyezmények jöttek volna létre úgy, hogy ez a részletes és fontos pont, de sőt a főrész, kihagyatott volna. Mindaddig tehát, mig ezek és hasonló lázadók követni fogják és egyesülve lesznek Gáborral, sohasem biztosithatjátok, hogy békében vagy nyugalomban éljetek az országban és folytonos szolgaságban lesztek, mert ők mindig azon lesznek, hogy titeket minden módon üldözzenek. Más részt, ha ti ismét kegyelmetekbe fogadjátok s az országban lakni engeditek, az ügyek végűi sokkal rosszabbúl fognak állani, mint eleinte. Én itt minden nap hallom beszélgetni az itt jelenlevő főméltóságokat ezen processusról, mely tanácskozásokba azonban sem directe sein indirecte nem avatkozom, s melyek abban összpontosulnak, hogy kell, hogy ott legyenek némelyek, kik nem ügyelvén az állam hasznára és fenntartására, csak a saját kényelmüket keresik s a szenvedett károkért kárpótolni kívánják magokat, bármily módon köttessék is meg a béke, vagy sértetlenül is tartassák meg, bármi ideig igazságosan tárgyaltassék, vagy bármi más módon, nem bánják, csak ők elérjék terveiket, mert lehetetlennek látszik, hogy észszerűleg akarván eljárni, így és ne máskép cselekedjenek. Mert nem hatni oda az egyezményekben és szerződésekben, hogy visszaadassanak a lázadók ő császári felségének, egyezkedni mindennap egy oly emberrel, kinek se hite se vallása, se Istene s következőkép tehát igér és eszküszik s megtartja azt és addig, a mi és a meddig neki tetszik. Mindennap visszatér gonoszságával és gazságával az esldiszegés és hűtlenséghez, a kinek gonosz cselekedetei és a törökkel való actiói nyilvánosak, de sőt a kinek sajátkezű hiteles levelei önök kezei közt vannak ; mert a mit a törökök Rudolf császár idejében oly sok ezer emberrel nem birtak megszerezni, sem hatalmukba keríteni, Gábor azt megszerezte minden költség s minden valami fáradság nélkül, kevés holnap alatt. Ily beszédekre tehát nem válaszolok, hanem tartózkodom és hallgatok. Uraságod tanácsai, eszméi és beszélgetései, sőt adatai és tanításai, melyek nyomtatásban megjelentek, bizonyságúl szolgálnak, hogy ön velem egy nézeten van és azokkal, kiket mindenki dicsér és becsben tart és ritkán szükséges, hogy az a nyomorúság és romlás Isten világos ostorának tekintessék, vagy más hasonló ki nem kutatható oknak tulajdoníttassék. Hogy tehát ön jelen és mult leveleivel mint mások is