Századok – 1890

Értekezések - DR. KOMÁROMY ANDRÁS: Báthory István országbíró végrendelete 124

134 BÁTHORY ISTVÁN ORSZÁttBIRÓ népet, hogy Ecsed várát fejük fennállásáig oltalmazni fogják, abba megnevezett rokonain kivűl senkit be nem bocsátanak, hanem halála után a kulcsokat Báthory Grábor kezébe adják, ki mint idősebb testvér birja a várat, de öcscsét, a »lengyel asszonytól való« Báthory Andrást igaz hite szerint meg ne csalja, hanem 12 esztendőt érvén, azt is feleskesse végrendeletére. Egymásután fölszólítja azután lelkes buzdító szavakban a váraiban, uradalmaiban lévő tiszttartókat, udvarbírákat, lovas és gyalog hadi népet, hogy megemlékezvén Istenről, tisztességekről s hozzájok való sok jótéteményeiről, mindenben végakaratához tartsák magukat, »hogy az örök Istennek igaz Ítéleti, büntetési se reátok, se maradéktokra ne szálljanak.« Teljes bizodalommal van hozzájuk, mert néhányat gyermeksége óta tartott és nevelt, mint Macskássy Mihályt és Vetliéssy Lászlót, Bessenyey Mihály ecsedi lovashadnagyot barátságával tüntette ki, Bay Mihály dévényi tiszttartót úrrá tette, és végrendeletében sem feledkezett meg róluk ; el is várja tőlük, hogy szükség esetén halálukkal is megbizonyítják hűségüket, legfőképen pedig : »Soha se kamarások az fiseus, se császár és királyoknak kezébe, se emberi kezébe ne adgyák se váraimat, se testamentomomat, halált szeuvedgyenek érette, mert nincsen ö felségének senki tárházához, se várához, se jószágához semmi közi különben, hanem az Magyarországnak eleitől fogva való megrögzött törvénye szerint, kire ő felsége erős hittel köteles, keresse ö felsége törvénynyel, ne nyitogassák tárházamat, se váramban egyebeket be ne bocsássanak, hanem csak azokat, az kiket elrendeltem s rendelek. Megbocsássa ő felsége, de nem. múggya, hogy az o felsége kamarásai és emberi nyitogassák az tősgyökeres (sőt akárkik) urak és nemesek ládáit, tárházait, az mint ím kezdetett. Nem ezért is szolgáltak az Báthoryak, hogy ez lenne, sőt ő felsége ha életembe semmi memorabile szóval nem volt jámbor szolgálatomért, legyen holtom ntán ezzel, hogy törvénytelen ne háborgassa atyámfiait, testamentomomat és legatáriusimat.« Kitűnően jellemzik e szavak a középkori magyar főnemest, ki az alkotmányt és nemesi szabadságot császár és királyok felett valónak tartja, ha saját érdekei forognak szóban ; de jellemzik különösen a Báthoryak határtalan büszkeségét, melylyel nagy históriai szereplésük teljes tudatában merészen szembe szállnak azzal a trónnal, melynek évszázadok óta leghatalmasabb oszlopai, és jóllehet »elrongyosult és többire semmivé lett az Báthory família, hogy mi csak az seprei vagyunk«, mondja egy helyen az országbíró, de az utódok nem feledték el, hogy »világ csudájára« koronás fők támadtak közűlök, s a Báthory név dicsősége messze túl szárnyalta a hon határait. Valamint Ecsedet, úgy Báthor városát is, »honnan az Úr