Századok – 1889

Értekezések - KROPF LAJOS: Maximilianus Transylvanus életéhez 52

52 KÜLÖNFÉLÉK. Mihálynak öcscse \ ult László, aki a Rákóczi-házat szin­te u híven szolgálta. Bay László ama kemény knruezok egyike volt, kik II. Rákóczi kibújdosása után is a majtényi kapitu­latiót megvetve, Munkács várba zárkóztak, s mikor már utolsó reményük is elhomályosult, a várat oly feltétellel adták föl, mint Klapka 1849-ben Komáromot. Kikötötték, hogy ők katonai ékben, zászlósán, fegyverrel vonuljanak ki. Hay László Munkács vár kapitánya volt. Thaly, a Rákóczi Ferencz kora jeles írója ama Bay Lászlóról jegyezte föl a Történelmi Tár 1888.. év II. füzetében: »Körösi írja, megjelentettem ő felségének, mind azt, hogy P>ay László uram (ezredes, munkácsi várparancsnok) űrnapján, ő felségéé lévén a vár, nem lövetett (Bay t. i. kálvinista volt. a kinek az Űrnapja nem ünnep, a fejedelem ellenben katholikus.«) Mihály testvére volt Ferencz, aki 1714-ben Beregvár­megye alispánja volt, s 1690-ben az ősrégi Surányi-Gharnavadai­nemzetség utolsó sarja, Surányi-Oharnavadai Borbála, és férje, Prépostvári Bálint, jogutódát, osztopányi l'eruyeszi Borbálát vette nőül, és általa a beregi Bayak Suráuy és Csarada, (hajdan Csarnavoda) beregi falukban fekvő Surányi-Charnavodai ősi I(irtokrészeket örökölték. Végűi fölemlítem, hogy a Bay Ignácznak adományozott czímert a Bay Ignácz utódai nem használták. A Beregmegyében honosított Bay-család rendesen használt czímere: kék mezőben három rózsát tartó, három halmon ágaskodó fehér egyszarvú; a czímer sisak fölött koronából szintén három rózsát tartó egyszarvú emelkedik ki. Hanem ezt a fentemlítettől nem sokban különböző czímert a Bay-családnak ki adta, és átalán mikor kezdték használni? mind ekkoráig ki nem puhatolhattam. Jelen kis közleményemet ama óhajtástól indíttatva kívánom nyilvánosság elé juttatni, vajha a Hejő-Bábán birtokos, s ama falu előlievét használó Bayak átolvasnák, családi irományaikat átkutatnák, és valami új adattal a családok összekötő fonalához útat nyitnának. BAY ILONA. MAXIMILIANUS TRANS YLVANUS ÉLETÉHEZ. Egy angol munka jelent meg nemrég1 ) Londonban ily czímmel: »Johann Schöner, Professor of Mathematics at Nurem­berg«. mely bennünket magyarokat közelebbről érdekel. A munka czéljátés tartalmát bővebben leirja a czímlap s azért ide igtatjuk ') H. Stevens and Son. 188S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom