Századok – 1889

Bizottsági jelentések: - A sárköz-újlaki bizottság jelentése. Írta dr. Fejérpataky László 117

12u BIZOTTSÁGI JELENTÉSEK. '120 koriak közé, clc irásuk jellege a XIII. század végére vagy a XIV. század elejére utalja azon hat kelet nélküli oklevelet, melyeket levéltárunk őriz. Ezek közül négy magán levél, bizonyos László mesterhez, Tamás fiához intézve, kit az egyik levél pataki várnagynak és comesnek nevez, előkelő egyéniségek által. Az egyik levél írója Beke bihari, szabolcsi és békési comes, a másodiké Mikch sárosi comes ; a harmadikat Fülöp mester neje és udvar­bírája, a negyediket pedig Arnold kassai bíró és a városi tanács írja. Jobbára liatalmaskodásokról szólnak, melyeket László mes­ter vagy hozzátartozói követtek el; s a levelek írói ez ügyekben kérnek elégtételt és orvoslást. Mindezen okleveleknek a bizottság másolatát vette. Az Anjoukoriaknak egyik legrégibb és legérdekesebb darabja a leleszi conventnek 1317. évben bőjtközépkor kelt oklevele, mely szerint László zempléni comes és testvére Doncli, Szalok fiaival az Omode nádor ideje óta egymás ellen elkövetett károk és hatalmaskodások tárgyában kiegyeznek. Érdekes, hogy ilynemű kibékülés feltételei között egy évnél­kiili, kora XIV. századi oklevélben, melyet Dávid prépost idejé­ben szintén a leleszi convent állít ki, van az is, hogy a kárt tevő fél, a Csapiak egyik őse, huszonkét nemessel együtt köteles magát egy egész napra elzáratni (adire carcerem) s este felé kijővén, tartozik társaival együtt a megkárosítottat megkövetni. Két oklevél a királyi had oszlásának napját határozza meg. Az egyik szerint 1346. évben Mindenszentek nyolczadára volt a hadak oszlása kihirdetve. A másik a Bulgária ellen 1365. évben viselt had oszlását teszi sz. Mihály napja nyolczadára. Ismeretes, hogy az igazságszolgáltatás részben szünetelt akkor, mikor a nemesség hadban táborozott; s hadban résztvevők ügyeinek foly­tatását a hadak liazabocsájtásáiiak napjától tették függővé; s ezért e két oklevél érdekes, bár részben már ismert adatokat nyújt e még teljesen meg nem oldott dátumok megfejtéséhez. Mindezen említett oklevelekről, számszerint tízről, a bizott­ság másolatokat készített a Hazai és Anjoukori Okmánytár számára. Leggazdagabb volt azonban az aratás Zsigmond király korára nézve, s a rövid ideig tartott kutatás a készülőben levő Zsigmondkori Oklevéltár részére nem kevesebb mint huszonöt oklevélnek másolatát eredményezte. Zsigmond alatt kezdenek kiemelkedni, szerepet játszani a Csapi és Albisi Zólyomi családok, melyeknek levéltárai részben, az előbb mondottak alapján, a Vécseyek levéltárába kerültek. Az utóbbi család ősei gyakran élvezték a király kegyét és részesültek kitüntetésekben. Albősi (de Albews) Dávidnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom