Századok – 1889

Bizottsági jelentések: - A vármegyei bizottság jelentése. I. Írta dr. Márki Sándor 68

84 BIZOTTSÁGI .TET.F.NTÉSEK. ket találhatnak tervezett művökhöz s egyeseket érdemes is lesz in extenso közölniök. A statutumok közül egyesek általánosabb érdeklődést kelthetnek. »Mivel — így szól az egyik, melyet 1650. aug. 23. hoztak — szemeinkkel látjuk, mely nagy kárunkra, fogyatkozásunkra és nehézségünkre volt eddig gyűlésinkben és törvényszékeinkben való sok rút zajgás, kiabálás és rendetlen állapot és minden dolgainkban való confusio, mely miatt más bene dispositus vármegyékben is rosz hírünk volt, és kevés dologban tehettünk jó véget, mely hogy ennek utána ne legyen és dolgainkban boldogabban procedálhassunk, sőt az impertinens emberek disciplinában tartassanak, tetszett közönséges értelemből és végeztük az ide alább megírt seriest és regulákat mindenektől sub poena ü. 24. observáltatni.« A felsorolt 10 házszabályban vau egyebek közt, hogy »az mely bíró vagy assessor részegen megyen a székbe, poenája fl. 24.« »Valakik nem hitösök a törvényhez, mikor mondják, hogy kimenjenek s contumatia et superbia ductus valaki ki nem menne, in supradictam poenam incurráljon. Az esküdtek penig renddel ketten-ketten álljanak az ajtón s a ki nem odavaló, úgy mint a szolgarendet, be ne bocsássák.« Ebből az tűnik ki, hogy a tárgyalások nyilvánosan folytak. Természetes, hogy a liadi történelemben kevésszer emlegethetik a megyének keleti határait, mivel ott úgyis hatalmas bástyákat képezett a Csernehora gerincze s a Bordói- és Suligulihavasok sziklafala, — a határvédelemre azonban e vonalon is mindig gondot fordítottak Erdély fejedelmei, rendjei, sőt maguk a vármegyei urak is. Példáúl mikor 1650-ben a tatárok Moldvába rontottak, a fejedelem szigorú parancsára szeptember 20. azonnal' intézkedtek az útak bevágásáról és a vigyázásról »az mi vármegyénk határos lévén Moldovával.« II. Rákóczy György idejétől kezdve állandóan fenyegették Mármarost a tatárok s a jegyzőkönyvek e tekintetben fontos adatokkal járúlnak a köztörténetemhez. Már 1655. szept. 28. intézkednek »az Lengyelország mostani felháborodott állapotra nézve« az útak védelméről, mintha csak előre vetette volna árnyékát az az esemény, mely a lengyel ügyek miatt Erdély nyakára hozta a törököt és a tatárt. 1656. deczember 19-én, midőn már útban volt a fejedelem Lengyelország felé, »tetszett az vármegyének ex unanimi consensu, hogy urunk ő nagyságát meg kell találnunk könyörgésünk által, hogy az mostani hadi expeditióban is privilégiumunkban ő nga tartana meg és pénzül venné fel ő nga lovasinkra és gyaloginkra való zsoldot, kiért száz vágótehenet ígérünk ő ngának.« Pár