Századok – 1889

Értekezések - THALY KÁLMÁN: Rodostó és a bujdosók sírjai - I. közl. 457

462 THAIiY KÁf.MÁN". a minaretek, a mecsetek kupolái, a liázak, egyes cziprusfa-csoportozatok körvonalai kivehetőkké váltak. Nemsokára kibukkant a / nap is, Ázsia napja a tengerből, megvilágítá a még félig ködben borongó Marmora-sziget groteszk, fehér szikláit, s teljes fényt vetett a szemben, előttünk fekvő líodostó városára. Megragadó, tündéri kies kép volt! Hosszan méláztam el szemléletében. Mindazáltal, mielőtt Rodostónak fekvését, jellegét leirnám s a várost ismertetném: hogy sor szerint haladjunk, — ismerkedjünk meg előbb rövideden az előttünk a legrégibb időktől fogva ott megfordúlt ama honfitársaink által nyújtott vázlatokkal, a kiknek tollaiból ilyen korunkra fenmaradt. * Ezek elseje nem Mikes Kelemen. Mielőtt még Rákóczi emigrátiójával Rodostóba került: már annakelőtte húsz esztendővel megfordúlának, sőt húzamosabban időzének itt a korábbi magyar emigratió tagjai. Maga Rákóczi dicső édes anyja (»ma mere glorieuse«), Zrínyi Ilona fejedelemasszony, férjével Thököly Imrével és fejedelmi udvarukkal, az 1700-ik év nyarán több hétig lakott Rodostóban s környékén. Sajátságos, kimagyarázhatlan játéka a véletlennek, mely a magyar történelem eme legnemesebb női alakját elvezérlé ezen városba; mintha talán az anyai szív szomorúan sejtette volna, hogy évtizedek múlva ez a hely lesz az ő egyetlen büszkeségének, imádott fiának, a zajos élet viharai után csendes kikötője, utolsó, bús magánya, s a dicsőséges Rákóczi névvel Rodostó neve egykoron örökre összeforr. Zrínyi Ilona és Thököly Imre rodostói időzésének emlékezetét hű titkáruk tartá fenn, Komáromy János, — ugyanaz, a ki később mindkettejüknek haldokló szemeit befogta és a fejedelemnőt a galatai templomban, a fejedelmet Izmidben, kegyeletes gonddal örök nyúgalomra helyezte. Tekirdagtól négy mérföldnyire, túl a hegyeken, kies völgyben, sósízű ásványvíz-forrás fakad föl, s mellette egy tizenöt öl átmérőjű mocsáros, sáros tócsa terűi el. Amannak vizét ivásra s emennek gyógyerejű iszapját fürdésre, augustus havában sok beteg ember használta régen. Konstantinápolyból, Drinápolyból, sőt még távolabbról: 40—50 mérföldnyiről is, tömérdek szen-