Századok – 1889

Könyvismertetések és bírálatok - Dr. DARVAI MÓRICZ: Documente privitóre la istoria Romanilor de Nic. Densusianu 434

438 TÖRTÉNETI IRODAI,OM. zadban a románság nagyon messzire, nagyon sokfelé ágazott (terras... Vlacorum ubique existentium említenek 1288-ban. 388. sz.), de még nem compact tömegekben, mint a melyek csak lassankint alakultak. A magyar királyok a román településeket szívesen láthatták, a telepeseket pártfogolták és oltalmazták. III. Endre 1291-ben az ő meghallgatásukkal is általános gyűlésen (cum universis nobilibus Saxonibus Syculis et OlachisJ Gyulafehérvárott szabályozta jogviszonyaikat, (pro informatione status eorundem congregationem fecisset). Bántatlanul élhettek másajkú lakosság közepette (»in terris capituli [Albensis) Pylesd et Ened 60 mansiones Olacorum libera et secure«. 1293, 423. sz.) ; kóbor életmódjukból kifejlett patriarchalis kenézi intézményüket fentartha'tták p. Székelyföldön is (1301, 442. sz. Ladislaus [Yenczel] .... inhabitatores ville nostre Olachalis in medio Siculorum nostrorum de Udvorliel.... prestent Kenesio ipsorum prestanda), saját vajdáiknak engedelmeskedtek. (Hudus [Bibarm.] in qua considet Negul woyuoda. 474. sz. 1326.) Szívesen jöttek, szívesen látták őket, mert lakatlan helyeken telepedtek le. Sokszor oly faluból lett villa olachalis, hol egykor magyar volt a lakosság, de elpusztult vagy tán eloláhosodott. Csak így lehettek »ville olachales Churzachk, Kertwellus, Kereklygeth« (531. sz. 1341.); csak így szerepelhetnek szintén mint »ville olachales Eyzes, Zeek, Ellews, Halmas, Thuzateleke, Mykohaza, Bogduynhaza.« (534. sz. 1341.) Puszta lakatlan vidékek a XIY. század derekán is akadtak. Egy 1345-ki okmányban (550. sz.) előfordul: »Nogolatfolu et sessis vacua et habitatoribus destituta Zyluas.« Itt látható egyszersmind, hogy az oláh telep a lakatlan hely mellett volt. Nagy kiváucsisággal kerestük az okmányokban a román elnevezést. Bazarat vajda mindenütt mint olacus van említve. Atalában az egész kötet csak oláhokról tesz említést. Az 1330-ik évben kelt 486. sz. alatti okmánybeli »Bumantheleke« szepesmegyei helység már fekvésénél fogva sem vehette románoktól nevét. Egyetlen egy okmány, épen a kötet végén (1345. 550. sz.) képez kivételt; ott olvasható: »Olachi Rontani commorantes in partibus Ungariae Transsilvanis Ultrapinis et Sirmiis.« A jelen czikkben közölt szemelvények untig elegendők minden kétség eloszlatására, ha az a kérdés, mikép került Erdélybe a ma ott lakó románság zöme. Az elfogultság vagy rövidlátás rendkívüli foka kellene ahhoz, hogy a Densusianu által összegyűjtve kiadott okmányokat ismerő román történész őszinte meggyőződéssel foglalhasson állást azon Boesler és Hunfalvy, ujabban pedig Béthy által pi'opagált tan ellen, hogy a románok a Balkán felől szivárogtak századokon át észrevétlenül északibb vidékre. A román nyelv és nemzet bölcsője nem a Kárpát, hanem