Századok – 1889

Könyvismertetések és bírálatok - HODINKA ANTAL: Glasnik szerk. Hörmann 250

252 TÖRTÉNETI IRODALOM. melyekben nemcsak hazai festőművészek, ile külföldiek is műveikkel megjelenésre felkéressenek. A képeladások iránt — mondja az elnök — immár az érdeklődés ébredőben van. A főváros 4000 frtot szavazott meg művészi czélokra, és azt két évi részletben a város háza nagy gyűléstermének monumentális művekkel való díszítésére szánta. Eladott képekből bejött 17,482 frt, s abból 9000 frt jutott magyar művészeknek. Pályadíjakra 1600 frt tűzetett ki, s az elnök által a magyar történeti festészetre kitűzött jutalmat Lötz nyerte el, Hunyady Jánosnak a belgrádi csata után bekövetkezett haláláról készített művével, a mi a társulat ez évi szellemi tevékenységének egyik legnevezetesebb mozzanata. E beszédében az elnök a nemzeti művészet emeléséről hosszasan szólott. »Széltében halljuk — mondja a 264. lapon — hogy az nem kivihető, nincs jővője és alapja. Fájdalmas, ha igaz. Eszményeinknek néha alig elérhető egy része. De hát azért nem kötelesség arra igyekezni ? S mivel az eszmény magasan áll, nem kell legalább rá mutatnunk, s elénk tűznünk ? Hát nincs nemzetiinknek saját jellege? Vájjon a nemzeti typus teljes híjával van-e nemzeti költészetünk és zenénk ? Nincs-e nemzeti történelmünknek semmi eredeti sajátsága? Népünknek külön individualitása? Nem lappangtak-e e vonások sokáig öntudatlanúl, míg fölismertük mint nemzeti alapot? Es nem lehet-e ép úgy magyar nemzeti művészetünk, ha alapjait s létesítése eszközeit megtaláltuk ? Kétségkívül ehez nagy tehetségek és szellemek kellenek, s ezeknek kiművelése és iskolázása. De ha már eddig sikerűit behozni hazánkba a művészetet, nem kell-e egy lépéssel tovább haladnunk, s nemzeti geniusunkat, jellegünket, eredetiségünket a művészetben is érvényesítenünk, valamint erre igyekezünk immár irodalmunkban, költészetünkben s életünk egyéb magasb kifejezésében és formáiban, melyek oly rokonszenvesen s ép azért oly természetszerűleg érintenek, hatnak s szebb és szebb új alkotásokra ébresztenek?« (264. 1.) »Festőink nem hiányzanak — így folytatja — a kik külön fejlődést és iskolát mutatnak fel most is. Addig is, míg magyar mestereink műtermei művész növendékeink számára megnyílnak, legalább szóval adjunk nekik irányt első sorban magyar tárgyak, hazai alakok, jelenetek, tettek, emlékek festésével és műalkotásával. A hazai tájképfestés jól elé van haladva. A népies élet is megragadta fiatal művészeinket. De ott van a magasabb művészet, a nagyobb magyar történeti nemzeti alakok képzésének s a szent festészetnek egész sora nyilvános épületeink, egyházaink, termeink s a többi műemlékek díszítésére, a mi ha lassan is, de hála istennek! immár meg van kezdve. És maholnap ne legyenek művészeink,