Századok – 1889
Értekezések - Dr. KOMÁROMY ANDRÁS: Költő-e vagy gonosztevő? (Listhius Jánosról) 240
242 KÜLÖNFÉLÉK. 289 lyesen is meggyőződhetik, ha az országos levéltárban őrzött s a német tudós feljegyzéseivel legalább is egyenértékű királyi könyveket, közelebbről megtekinti. Azt azonban nem voltam képes megfejteni, hogy miért nevezi Csergheő ezt a Jánost,Tamás testvérével együtt »revistyeigrófok«nak, mert hasonló praedikátumot, tudtommal sohasem használtak. Azt is olvasom, hogy Wissgrill szerint, Listhy Ferencz és Gyulaffi Zsuzsánna íia László Bánffy Zsófiát vette nőül, pedig a lefejezett László első felesége lindvaigróf Bánffi Kristóf tárnokmester és trakostyáni gróf Draskovics Ilona leánya, Hedvig volt.1) Mivel pedig nem kívánhatom, hogy e kérdésben Csergheő nekem több hitelt adjon, mint fentebb Wissgrillel szemben a magyar történelemnek, a következő sorokat ajánlom figyelmébe: »Én grófi' Bánffi Hadvigha vallom ez levelemnek rendiben, hogy az minémű végezést palatínus Draskovit János urammal ő nagyságával uram ö kegyelme Listius László uram az elmúlt időkben és káptalan előtt én velem is felvallatott, én annak semmi conditióit és részét nem tudtam, az én akaratom és tudomásom kívül is végezett uram ő kegyelme, az káptalan előtt is kénszerítéshől köllött vallanom stb. írtam Dörfölt 10. Mártii Anno 1647.« (sajátkezű aláirás és pecsét).2 ) Kitűnik ebből, hogy Listhy Lászlóné nemcsak az én állításom, de Bánffi Hedvig vallomása szerint is — Bánffi Hedvig volt, és ha ujabb névzavar állott elő, annak egyedüli oka Wissgrill Ferencz Károly. Ezek látszólag csekély dolgok s magam részéről még rossz néven sem tudnám venni a német tudóstól, hogy a kereszt nevekhez ennyire nincs szerencséje, legfeljebb is óvakodnék reá támaszkodni ; de mert az egész dolog épen a neveken fordul meg és Csergheő úr következtetései kizárólag ezen alapulnak, tőlem se vegye rossz néven, ha megingatom azt az alapot, a melyre épült következtetései tarthatatlanságát akarom kimutatni. Mindezek azonban csak másod rangú kérdések s a fődolog ezután következik. A »lelkiösmeretes« Wissgrill ugyanis a nemzetség másik ágának leszármazását is közli, mely szerint Listhy János Kristófnak, Pirkhammer Apollóniától »három fia született, u. m. János, Miklós és László, a kik mindannyian nőtlenül haltak el.« Andrásnak adta el. OL. Lib. Reg. 11 k. 475 1. — 1676. augusztus 22-én állította ki Leopold a Köpcsény eladásáról szóló oklevelet, miután már elébb szabad rendelkezési jogot engedett a grófnak. Lib. Reg. 11. k. 526, 557 11. Listi László élete. Irta Komáromy András. Budapest 1887. 9 1. 2) Országos Levéltár N. R. A. fase. 564. nr. 50.