Századok – 1888
Tárcza - Vegyes közlések - 686
686 TÁRCZA. VEGYES KÖZLÉSEK. •— EGY A KÉPVISELŐHÁZHOZ beadott kérvény alkalmából a juu. 16-iki ülésen érdekes vita keletkezett az ország czímeréuek s a kétfejű sasnak miként használása ügyében. Helfyn kivűl még Thaly Kálmán szólt a tárgyhoz, ki megragadta az alkalmat egy kis, de alapos és szellemdús heraldikai értekezést rögtönözni a kétfejű sas keletkezéséről, elterjedéséről s használatáról, ismételvén, hogy a kétfejű sas nem az uralkodó család czímere. Kérdést intézett a minister-elnökliöz, hogy az általa még, mint belügyminiszter által összehívott enquete munkálatával mi történt ? Tisza Kálmán válaszában kiemelte, hogy a heraldikai s történelmi nehézségek miatt a kérdést még nem lehetett megoldani : azonban a tárgyalásokat a czímer-kérdés ügyében megfogja újítatni. + DEÁK FARKAS TEMETÉSE jun. 6-án nagy és átalános részvét mellett meut véghez. A szertartás Maros-Vásárhelyit vette kezdetét a ref. templomban, hol a boldogult felett Molnár Albert mondott nagy hatást tett emlékbeszédet. A templomból a koszorúkkal gazdagon ékesített koporsót a nagyszámú közönség a város végéig kisérte ; honnan Nyárád-Andrásfalvára vitték a családi sírboltba. Igen sokan, nagyszámú előkelő közönség ide utolsó útjára is elkísérte a boldogultat, hol egykori tauúló és fogolytársa Szász Károly nyárád-szeredai ref. lelkész mondott felette megható emlékbeszédet, s Kerekes Sámuel búcsúzott el tőle a Kemény Zsigmond társaság nevében. A boldogult testvéréhez Deák Lajoshoz az ország minden részéből érkeztek részvétiratok. MELIDS PÉTER születésének s Debreczenbe menetelének évéről a Debreczeni Protestáns Lap f. évi 21 — 23. számaiban érdekes tanulmányt közöl Zoványi Jenő tagtársunk tollából. Zoványinak e tavasszal megjelent egyháztörténelmi tanulmányait Révész Kálmán tagtársunk ismertette, s különösen Meliusról írt tanulmányának egy pár állítását czáfolta. Ezekre felel most Zoványi fenn idézett czikkében, bővebben kifejtve és védelmezve fennidézett tanulmányában kifejtett nézeteit. — DR. REINER JÁNOS tagtársunk hosszabb és kimerítő tanulmányt közöl a magyar püspöki székek betöltéséről, a Mainzban megjelenő Archív für katholisches Kirchenrecht f. évi Ill ik füzetében mely német átdolgozása egy magyar pályamentes dolgozatának, melynek a budapesti egyetem jogi kara a Pasquich-díjat ítélte oda. Szerző a kérdésnek históriai fejlődését adja kezdettől a legújabb időig : s beható és gondos tanulmány tárgyává teszi annak minden phasisát. Egy szerkesztői megjegyzés elmondja, hogy a dolgozaton némi rövidítéseket tett a szerkesztőség —- azonban úgy látszik ügyelettel voltak arra, hogy a munka szerkezetén csorbát ne ejtsenek. Valóban igen helyes gondolat volt a szerzőtől a kérdést ily objectiv és jól kidolgozott munkával a német közönség elé vinni.