Századok – 1888
Könyvismertetések és bírálatok - HUNFALFY PÁL: Herman Ottónak magyar halászati könyve nyelvi társadalmi néprajzi és régészeti tekintetben 216
224 lIEllMAN OTTÓNAK II. Herman Ottó a magyar lialászat jelen állapotát kitanulván, azon nevezetes eredményre jut, hogy : »Valahol csak Magyarországon az előhegység végső hullámot vet s az erdőségek alját a televényföld váltja fel : legott reá találunk a földmivelő magyarra. Es valahol csak ebben az országban nagyobb folyó hömpölyögteti víztömegét, tóságok terjengenek, legfeltűnőbben pedig ott, a hol több folyó egymásba szakad : ott van a halászó magyarság is. A hol pedig ezek a viszonyok leginkább ki vannak fejlődve : ott a, magyarság legtisztább, legerősebb »Csak egy látszólagos kivétel, a Székelység, mely hegység lakójának van elfogadva. De ennek dereka is annyi nyilt tért foglal, a mennyit a földfelület egyáltalában megenged, t. i. Gyergyó, Csík, Háromszék, a Maros és Aranyos nyílt medenezéit : hozzá határozottan öshalász. »Sőt az erdélyi rész fömedenczéjében, az n. n. Mezőségen, a hol ma az oláhságnak nagy elterjedése van. a halas helyek nevei magyarok, u. 111. Czege, Gyeke, Katona, Nagy-Czég, Kis-Czég, Méhes, Mező-Záh, Tóliát stb., a mely nevek közül három magyar lialászmesterszótól eredt, (Czege, Nagy- és Kis-Czege) a negyedik (Tóhát) a népies vízi terminológiában közkeletű. »Az ellentétes jelenség az, hogy minél mélyebben hatunk a hegységbe, annál ritkább a magyar elem. Némely ponton a határvonal rendkívül éles. így Beregben, hol a hegység lábánál elterülő Szernyo mocsárját magyarság halássza, televényét magyarság szántja : a hegységgel nyomban beköszönt a kis-orosz elem »Ezekkel együtt járnak bizonyos tanúságok, a melyeket régi okirataink nyújtanak. A király adományozását, még pedig igen sürüen, a halászati jog is képezte. Es a hol a latin okirat pontosságra, szabatosságra törekedett, mindig a népies magyar halász mesterszóval él : a mi világosan arra mutat, hogy a halászat már akkor is a magyar nép foglalkozásai közé tartozott. »E mesterszavak súlya még az által is növekedik, hogy a magyar halász száján ma is élnek s oly szerszámokra vagy halászási módokra vonatkoznak, a melyek egyáltalában a legrégibb közé tartoznak. »Ilyen körülmények között fólteheti-e akár az avatott történetíró, akár az embertan és néprajz mívelője, hogy aránylag rövid idő alatt, az elhelyezkedés és területmegtartás nehéz küzdelmei között, egy sátoros, lovas, csak harczolni tudó nép átváltozzék földmívelővé; tanyát vessen és húzzon,1 ) állítson czégét, vejszét ; közkeletet tudjon adni mesterszavainak ; szóval 1) A magyar halász a folyónak minden egyes pontját, a melyen kerítő, húzóhálóját kivetheti, tanyának nevezi. A mikor a hálót kiveti, »tanyát, vet«, a mikor végzi, »tanyát húz.«
