Századok – 1888
Könyvismertetések és bírálatok - HUNFALFY PÁL: Herman Ottónak magyar halászati könyve nyelvi társadalmi néprajzi és régészeti tekintetben 216
220 lIEllMAN OTTÓNAK széles jó kedvükben úgy átröpítettek a szántódi révhez, kikötve a viszontlátást akkorra, mikor a »hegyenjárás« x ) kezdődik, no meg a jégen való halászat idején. A tihanyi tizes bokrok minden bizonynyal az egész országnak legerősebb evedzősei ; neki támaszkodnak a lábvetőnek, erősen fogják az evedzőt, s mikor »tollával« (lapátjával) bevágtak a vízbe, fölemelkednek, aztán hátra dűlnek, — sa kilencz evező oly szabályosan dolgozik, mint valami óramű. Ezen megjegyzés után így folytatja Herman Ottó : »Általában mondható a magyar emberről, s így a magyar halászról is, hogy mihelyt észrevezi, hogy valaki megbecsüli a dolgát, sőt ért is hozzá : tartózkodása legott megszűnik s a közlékenység szállja meg. Különösen a tudás töri meg a jeget. Egy kőrösmenti öreg halászt, ki sehogy, sem akarta ereszteni a szót, egy véletlen kérdéssel nyertem meg. Eszrevevén ugyanis, hogy hálójának úszófái a vörös fűz fájából valók, azt kérdezem : Hát öregem, maga is vörös fűzből faragja a párát ? Az öreg erősen megnézett, igazított a kalapján, azután így szólt : »No már, kérem alásan, hetvenöt esztendőt értem meg ; Orzsébet napján ülöm mög a feleségömmel az arany lakodalmat ; mögis öttem már a java kenyirömet, de még olyan úri embör nem járt erre, a ki megmondta vóna, hogy az a para vörös fűzből való, — pedig abbul való a!« Elmondott azután mindent ; felnyúlt még a szelemen padjára s előkerítette a feketére füstölt viliik tőkét is, (azaz a kanálalakú viliikhálónak tőkés emelő részét.) A magyar halász, úgymond Herman Ottó, nemcsak az apostolokra való tekintetből, hanem különben is rátartós az ősiségre. »Mi őshalászok vagyunk«, ezt számtalanszor elmondták nekem : de néha meg is járták velem. A Fertőmelléken Hegykő falu halászai mind javamagyarok, s részben rendkívül érdekes szerszámmal halásznak. De ők csak egy sziget ama vidék más nemzetiségű !) Azt a halászt, ki Tihany-félsziget ormait meghágja, hogy »látott halra« tekintsen, hegyenjáróncih nevezik. A tihanyi hét halászbokor hét hegyenjárót tart. « Ez a hegyenjáró jeleivel igazgatja a látott halra iramodó hajókat. A »látott hal« az úgynevezett garda, vagy sugár kardos, mely a Balatonban a fogas süllőnek prédája s különösen őszkor igen érdekes jelenség. Ilyenkor megszámlálhatatlan sokaságban seregbe verődik s oszlopszerüen kavarogva, vonúl ide-oda. A halászok ezt az összetömöríilést a víz áthiilésének tulajdonítják, mondván »a hal így egymáson melegszik.« így Herman Ottó. — Ha a hegyenjáró az érkező oszlopot meglátja, »jön a gárda !« elkiáltja magát. Ekkor a nép a miséző papot is otthagyja az oltár előtt, s kiszalad a partra. — Ezt magától a főtisztelendő apát úrtól hal-Iám, midőn 1883-ban egy éjet Tihanyban töltöttem, s érdekkel hallgatám a gai'da-fogás körülményeit, 1Г. p.
