Századok – 1888

Könyvismertetések és bírálatok - HUNFALFY PÁL: Herman Ottónak magyar halászati könyve nyelvi társadalmi néprajzi és régészeti tekintetben 216

HERMAN OTTÓNAK MAGYAR HALÁSZATI KÖNYVE 217 ten I, liogy Petényi tévedett, azt Plioxinus laevís-nek tartván, mert az nem Plioxinus, hanem Acerina Cornua (Linné szerint) vagyis vár/ó durbincs (a magyar nép nyelvén.) Siófokon akkor szememet szúrta a soknemü halász-szerszám. Kezdtem jegyezgetni, s minthogy az egyes részek is érdekelnek vala, hozzá fogtam a rajzoláshoz is. »A sok magyaros mesterszó csak úgy csengett a fülembe ; eszme eszmét szült s egyszerre oly munkakedv, mondhatnám, lelkesedés szállott meg, mint még soha. »Eszembe jutott, hogy a halászat az emberiségnek ősfoglalkozása, hogy szerszáma, fogása a népismeret, az ősrégészet szempontjából legalább is érdekes lehet : mert hiszen ősfoglalkozások terén a nép szívósan ragaszkodik mindenhez, a mi ősi. Hátha egy-egy nyom elvezet oda is, a hol az irott történet eddig néma. Felötlött az is, hogy a magyar halászat hanyatló félben van ; a rétségek eltünedeznek, a szabályozott folyók elvesztik ősi természetöket ; mind evvel megcsökkennek a halászat régi módjai és az ősi szerszámok, s ezekkel elvész egy egész szókincs. Tehát meg kell menteni azt, a mi még meg van. Tervet készítvén s azt Semsey Andorral meg Szily Kálmánnal megbeszélvén, Herman Ottó 1883-ban hozzá láta végrehajtásához. Ismételve megjárván a magyar halászhelyeket s minden hallott és feljegyzett elnevezést háromszor igazolván, minden szerszámot és annak részeit legalább kétszer megforgatván, úgy készült el a Magyar Halászat könyve, melyet a kir. magyar Természettudományi Társulat fényes kiadásban közzétett.1) Hogy nagyon érdekes lehet a munka, az eddig felhozottakból is elhihetjük, de arról meg is győződünk, ha elkísérjük Herman Ottót egy-két halász helyre. »Lássuk a magyar halász embert úgy, a mint beszédközben még az idegennel szemben is viselkedik. A midőn kutatásom Tihanyba vitt — így irja a 417. és következő lapokon —, ott egy árva lélek ismerősem sem volt. Egy sornyi ajánlást, egy sornyi útbaigazítást sem vittem magammal, mégis czélt értem. »A XIX. század egyik legnagyobb vívmánya, a vasút, letett a szántódi állomáson. Egy mezítlábu gyerek felkapta táskámat és indultunk a szántódi révhez. Itt van az átkelés, a Balaton legkeskenyebb részén, épen a tihanyi »Láb« irányában. A révház nagy, de elhanyagolt korcsmaépület. Betértem, s a mint tudako-A Magyar Halászat könyve. A Kir. Magyar Természettudományi Társulat megbízásából írta Hermann Ottó. Háromszáz ábrával, tizenkét jnülappal és kilencz könyoanatú táblával. Budapest, 188 7. Két kötet. Nagy 8-rét, 860 1,