Századok – 1888

Tárcza - Irodalmi szemle - 873

ТАКС ZA, 873 11 krajczár. Récsei/ Viktor főtitkár állandó lakását Kassára tevén át, főtit­kári állásáról lemondott. Másodtitkár azon jelentése következtében, hogy a volt főtitkár ragaszkodik lemondásához, helyébe Baclitz Zoltán dr. megyei főjegyző választaték főtitkárrá. A betegeskedése miatt szintén lemondott másodtitkár, Dr. Merényi Lajos közgyülésileg felkéretett tisztségének megtartására. Több apróbb ügy elintézése után az elnöklő főpap egy feszült figyelemmel végig hallgatott előadást tartott, melylyel a régé­szeti s történelmi ismeretek népszerűsítésére buzdította az előkelő hallgató­ságot. Miután a felvillanyozó beszédért, valamint egész vezetéseért a tudós főpapnak a közgyűlés köszönetet szavazott, szétoszlott. IRODALMI SZEMLE. — DEÁK FERENCZ beszédei harmadik kötete megjelent. Kónyi Manó szerkeszti s látta el jegyzetekkel és bevezetésekkel a beszédeket is, melyek az 1861 — 66 közti éveket, tehát azt az időközt, melyben Deák bölcses­sége és higgadtsága volt a helyzet ura, ismerteti. Et haec meminisse juvabunt. Olvassátok gonddal, figyelemmel e könyvet — tanulságos az ! A napilapok egy pár sensatios helyét mindjárt a megjelenés napján közölték ; de hibá­zik, a ki beéri ezekkel ; az egész könyv elejétől végig olyan, mint e mutat­ványok. Alig 22 év választ el ettől a kortól. Sokra, mit belőle olvasunk, még jól emlékezünk — de sokkal több újat tanúlunk belőle, melyről amaz idők embereinek sem volt sejtelme. Mert Kónyi nemcsak a beszédeket, nyilatkozatokat s politikai vagy társadalmi fontosságú leveleket közli — mindannyinak egész történetét adja, s végre előttünk áll a nagy és neve­zetes kor, mely visszaadta hazánknak a békét, az önállóságot, s annál hívebben és igazabban áll előttünk, mert a legtöbb esetben Kónyinak azon idők szereplő egyénei szolgáltatták az adatokat, mint többi közt Lónyay és Gorove naplói. S mindezeket ő discretioval ugyan, de a históriai igaz­ságnak megfelelően használta fel. Deák egyénisége jobban kiemelkedik, mint a hogy ismertük is : ott látjuk őt, mint justum et tenacem propositi virum, működni kitűzött nagy czélja felé — mígnem a siker koszorúját elnyeri. Ma talán még több érdekkel bír e kötet, mint más időben, hisz a viszonyok azóta is sokat módosúltak ; de irodalmunknak mindenkor kiváló fontosságú s kiemelkedő terméke fog az maradni. — PULSZKY FERENCZTÖL »Ábránd és Valóság« czím alatt Aigner Lajos igen érdekes és tanulságos munkát adott ki, mely a lapokban, folyó­iratokban szótszórva megjelent kisebb dolgozatainak, czikkeinek gyűjtemé­nyét tartalmazza s legalább részben Emlékirataihoz csatlakozik, annak mintegy folytatását, kiegészítését képezve. E gyűjtemény három kötetből áll : I. Mese a Csillagfiról és a királyfiról. Pulszkynak — mint maga nevezi — legszebb munkája, mely Garibaldi életét tárgyalja mese alakba öntve s az elbeszélésbe belevonva legendát, történetet. A hatvanas évek derekán

Next

/
Oldalképek
Tartalom