Századok – 1888
Könyvismertetések és bírálatok - VÁCZY JÁNOS: Gróf Széchenyi István beszédei összegyűjt. Zichy Antal 75
79 TÖRTÉNETI IRODA LOM. mely a jövőbe látó lelkének borús visiói s a jelen fényes eredményeiből származott áradó öröm sajátságos vegyüléke volt. E humor nem egyszer csapott át a trivialisba, vagy a sarcasticusba, de mindig meghatottságot kellett keltenie, a mely leghívebben fölleplezte a szónok izgalmas kedélyét, viharzó érzelmét. Túlságos őszintesége úgy hat ránk, mikor e beszédeket olvassuk, mint a Petőfi naivsága, mikor szegénységéről, elhagyatottságáról panasz' kodik. Csakhogy a Széchenyi humora fájdalommal tölti el szivünket : a Petőfié örömkönyeket csal szemünkből. Talán egyetlen magyar szónok sem volt, a ki oly keveset törődött volna a rhetorika szabályaival, mint Széchenyi s talán egyetlen egy sem volt, a ki ezek nélkül is mind a mellett oly teljes hatást tudott volna magának biz-i tosítani. Nem általában, absolut szempontból értjük, csak pusztán a rbetorikai figurákhoz viszonyítva. Használt ugyan Széchenyi is 1 szónoki figurákat, de e figurák épen oly távol vannak a hatásvadászattól, mint a Deák Ferenczéi. Hatásának jelentékeny részét mindenesetre azok a praktikus felfogásból származó példázatai alkották, a melyek az ő saját bensejét s a tárgyhoz való viszonyát I földerítették s a melyeket igen sokszor kísért fájdalmas kifakadása, > vagy sötét humora, mely a derültség hangulatából könnyen a : mélázás hangulatába ragadta a szónokot is, hallgatóit is. Mintha minden tartalék nélkül engedte volna ilyenkor át magát a pillanat ; hevének és saját szive kitörő indulatának. Számos beszédéből lehetne erre példát hozni. Mi azonban kiszabott szűk terünkhöz képest csak arra az egy beszédére kívánunk rámutatni, a melyet Széchenyi, mint már felelős miniszter tartott 1848. aug. 21-én sa melyben főkép ama nézetét fejezte ki, hogy hazánkat nem a leül-, hanem a belső ellenség fogja tönkre tenni. A páthosz és humor, a mélázó fájdalom s kitörő indulat mintegy váltakoznak e beszédben. Mennyi keserűség van pl. ez egyetlen egy mondatában : »Ismerem a magyart, hogy annyi nyomorúság daczára is még mindig okulni nem tudott s nem tudta megtanúlni, mikor kell felhúzni a vitorlát, , mikor vesztegelni s mikor horgonyt vetni ; hanem csak neki megy lelkesedésével mint a vaklégy egyik a másiknak.« stb. Legtöbb sikerű s legnágyobbbeszédein, — azokon, a melyek némi keleties csillogást, némi sokszor csak látszólagos szónoki figurákat mutatnak — eleinte pathetikus hév, később pedig bizonyos kielégítetlen, sóvárgó vágy, vagy lemondó önbizalom kíséretében a jóstehetség, a jövőbe tekintő vates szelleme vonul végig. Talán legerősebben az 1842-iki híres akadémiai beszédében nyilatkozik ez először. Mikor arról szól, mennyire téves úton járnak azok, a kik a rohamos, a tűzzel-vassal való haladásnak szószólói : kivált mikor úgy mond borúra, sőt zivatarra kezd sötétedni az idő, — így folytatja : »Heterogen szálka ne sértse egylelkű testületünket,
