Századok – 1888
Értekezések - ZSILINSZKY MIHÁLY: Patócsy Ferencz - II. közl. 714
PATÓCSY FERENCZ. 727 kezébe lefizettessék és Bodókö vára neki valósággal is átadassék. Minthogy pedig Gyula várának ekképeni megszerzése nagy jelentőséggel bir, — ennélfogva meghagyja a kamarának, kogy a fent kitett összeget a kellő időben Patócsynak okvetlenül fizesse le. Ha pedig ennyi pénz nem volna készletben, gondoskodjék annak akár kölcsön utján való megszerzéséről, úgy kogy az aztán az adóból utólagosan megtérittesssék. Ismételve is szigorúan meghagyja, hogy e részbeli akarata okvetlenül teljesíttessék. A pozsonyi kamarai tanács nem csekély zavarba jutott, midőn a királynak ezen szigorú parancsát vette. Sietett rögtön a bécsi udvari kamarákoz intézett mentegető válaszával, melyben kijelenti, hogy ez időszerint a pénztárban egy garas sincs készletben. A mindenfelől támasztott igények tökéletesen kiürítették. Nem is lehet remélleni, hogy az ő felsége által kitűzött időre annyi pénz befolyhasson. Szent György napra ugyan kellene pénznek befolynia, de félő, hogy elhúzódik a pünkösdi ünnepekig. Mindazáltal addig is, míg valahonnan pénzt tudnak szerezni, minthogy ily rövid idő alatt annyi pénzt előteremteni bajos, felhívták Pozsony városát, hogy legalább ezer forintot adjon kölcsön ; de ez a nagy szegénység miatt nem tekette. írtak a nyitrai püspöknek, mint a kamara praefectusánalc, szerezze meg az illető összeget, kogy ekképen ő felsége akaratjának eleget tehessenek. Egyébiránt megjegyzik, miszerint ő felsége levelében nincs megjelölve a hely, a hol az akkorára netán megszerezhető összeg Patócsy kezébe lefizetendő lenne. Mert ha nem Pozsonyban vagy Bécsben lesz fizetendő, akkor nem kis gondot és költséget fog okozni e pénznek más helyre való szállítása. Ha Erdélybe keilend vinni, azon esetben bizonyos embex-eket kell fogadni, akik azt biztosan fogják átadni. Ezeknek költségeire pedig ismét pénz fog kelleni. Ha pedig Bécsben keilend az összeget felvenni, akkor a pozsonyi kamara legjobbnak látná, ha a bécsi udvari kamara venné fel valakitől a kivánt összeget és úgy fizetné ki Patócsynak. A maga részéről igéri, hogy mihelyest a szükséges összeg befolyik, azt azonnal akár a tanácsnak, akár pedig az illető hitelezőnek hiány nélkül meg fogja küldeni. Nem akarja e kamara, hogy a pénztár ezen szegénysége miatt ő felségének ügyei hátramaradást szenvedjenek. Emlékezteti a bécsi tanácsosokat, milyen rendeletek jöttek a napokban a kamarához úgy Bakith Péternek, mint Szigetnek fizetendő összegekre nézve. Itt van Pozsony várának építési költsége. Honnan vegyék a szükséges költségeket ? ígérik ugyan, hogy mindent megtesznek x) Ferdinánd levele ápril 13. 1552. Beuignae Eesolutiones Regiae, orsz. lev.