Századok – 1888

Könyvismertetések és bírálatok - TAGÁNYI KÁROLY: A „Milieu” a történelemben. Dr. Ratzel Frigyes: A föld és az ember ford. Simonyi Jenő 659

<664 TÖRTÉNETI IRODALOM. böző természeti képeknek az emberekre való hatásával egészíti ki, a mit aztán már az anthropo-geographia is elfogad. Azt mondja például, hogy Indiában a természet nagyszerűsége, a Himalaya, a világ e legnagyobb hegységének látása a hindut csodálattal tölti el, ami aztán képzelmét az értelem rovására növeli no gygyá. Európában ellenkezőleg a természet kisszerű volta azt hamarább teszi érthetővé, tehát az értelmet fejleszti ki erősebbé az érzelmek fölött. Mily geniális gondolatnak hirdették világszerte e nagy tévedést 1 mintha bizony egy kis domb önmagában »érthetőbb« volna a Himalayánál, egyetlen fűszál bármely pompás tropikus növénynél ? ? ! E tételt mindazonáltal az új tudomány nagy kárára Eatzel is elfogadja és egy csomó példával illustrálja, hogy az enyhe természeti képek mily »szelid«-dé, a zordak milyen »zordon«-ná teszik az embereket. Hiszen ez az egész elmélet nem egyéb új bőrbe bújtatott analógiánál s miként annál, itt is logika és okok helyett újra methaporákkal állunk szemközt. Az a hit, hogy a természet látása ugyanolyanná teszi a szemlélőt is, a legnagyobb naivitás. Mougeolle is helyesen kiemeli, hogy e képtelen theoria két'capitális tényezővel nem számol, melyek az egészet alaposan lerombolják. Az egyik a szokás. A hegységek lakójának fogalma sincs hegyeinek impozáns vagy jelentéktelen voltáról. Az Alpesek kalauzai soha sem tudják megérteni, mi bámulni valójuk lehet a hegymászóknak, mertelőttük a legpompásabb látvány is mindennapi megszokott dolog. Mikor pedig fáradságukért bő kárpótlást kaptak, magukban mindig meg vannak győződve, hogy vendégeiket tulajdonképen lóvá tették. A másik az, hogy a természeti képeknek ránk való hatása teljesen egyéni és relativ. Hogy hegyeik nagyok-e vagy kicsinyek, hogy a természet derűlt-e vagy zord, azt az ott lakozó soha sem veszi észre, mindaz neki egyszerűen csak természetes. Hogy is lehetne az máskép, hiszen még egy és ugyanazon emberre is, ugyanazon természeti kép, egy-egy völgy, hegy, erdőség, stb. egyszer zord, másszor derűit színben tűnik föl, mert e benyomások oka mindig bennünk van, sohasem rajtunk kívül s csakis mint a tájképfestők, ilyen vagy amolyan hangúlatunk színével festjük magunknak a külvilágot. E szerint tehát Bucklenek hírhedt »aspects of nature« theóriája, mint a természetnek az emberekre való állandó hatása — nem jöhet tekintetbe, mert éppen a bennszülöttekre nézve hatástalan. Csak az idegenek érzik, ezek is csupán rövid időre, a míg t. i. a természeti kép megszokottá nem lesz, s végül maga e hatás is egyének, sőt ugyanazon egyéneknél is hangúlat szerint változó és ingatag. Tegyük még hozzá, mint conclusiót, hogy az emberek imaginátiója s érzékenysége maguktól e tulajdonságoktól függ. nem pedig a látott dol-