Századok – 1888

Értekezések - PAULER GYULA: Horvát-Dalmátország elfoglalásáról (1091-1111.) - II. közl. 320

322 PAULER GYULA. hogy mindent megmentsenek, mondják : Spalatot 1103-ban, Jadrat 1105-ben foglalta el Kálmán, s az egész 1102—1105. közt való időszakot Horvátország meghódítására fordította. Ezzel a felfogással azonban nemcsak az említettem két forrás elbeszélése, banem a dolog természete is ellenkezik. Néhány, kis területen, egy­máshoz közel eső - úgyszólván ellent sem álló városnak meghó­dolása nem lehet évekre terjedő munka s hogy az elfoglalásnak gyor­san kellett történni, még abból is következtethetjük, hogy Yelencze rá sem ért a dalmaták segítségére sietni ; legalább semmi nyoma sincs, hogy a velenczeiek Jadrat vagy Spalatot támogatták volna és csak Arbe védelmében vett részt ha későbbkori, 14. század­beli feljegyzéseknek hitelt adhatunk — két velenczei gálya. Min­denesetre a foglalás műve 1105-ben »mikor Kálmán diadalmasan bevonult (triumphaliter ingressus) Jadraba«, be lőn fejezve s azért mondhatta egy, ez évben kelt jadrai okmány, hogy Kálmán a tenge­ren és szárazföldön a békét visszaállította »per Colomagnum sanc­tissimum regem pax terre et mari est reddita«.1) Yelencze a bevég­zett tényekkel szemben tűrni volt kénytelen. Dogeja a vitéz Falier Ordelafo, 1107-ben már nemhasználjaaduxDalmatiaeCroatiaeque büszke czímet.2 ) Alig lehet kételkednünk, hogy Kálmán, e nagy diplomata, mielőtt Dalmatiat megtámadta, Byzanczczal tisztába jött, szövetséget kötött, hogy e részről Velencze támogatást ne kapjon. Erre mutat, hogy ép a dalmat hadjárat előtt, vagy az alatt, vette nőül Alexios császár 16 éves fia János Piroskát, Szent László körülbelül egykorú leányát ;8 ) hogy a keletrómai birodalom tét­lenül nézte a dalmát városok"elfoglalását ; hogy még később is, *) Dandulo elbeszélése Muratorinal XII. 264. 1. Kukuljevic i. h. II. 11. História S. Cristofori Martyris Farlati V. 233., 234.1., mely forrás, ha talán részben а 14. század nyelvén írva, nem is minden kifejezésére nézve szabatos, egészben véve hitelérdemel. A magyarok első támadása Arbere Ugra alatt 109 7-re eshetik, mikor Péter király leveretett. A második Sergius alatt 1105-re, melyet azután az arbeiek meghódolása követhetett, miről azonban — minthogy abban Szent Kristóf csodatétele többé nem szerepel — említett munka nem szól. Egy Sergius — nonai comes — 1107-ben oklevelileg előfordul (Kukulj. II. 13.), mireKlaic (Croat. Revue 1886. II. 7. 1. h. i.) figyelmeztet, mihez hozzáadhatjuk, hogy 1124-ben is találunk II. István társaságában, ugyancsak Dalmatiának szóló okmá­nyon,egy Sergius comest (Kukulj. II. 25.1.) s így nem épen lehetetlen, hogy ez esemény talán nem is Kálmán, hanem II. István alatt, a magyar-velenczei háború idejében történt. 2) Tafel és Thomas, Fontes Rer. Aust. XII. 67. 1. 3) Muralt, Essay de Chronographie 1104-re teszi az O'J'ffpôjv aeZr fí°ü leányának házasságát, de az évszám az általa idézett Zonarasból

Next

/
Oldalképek
Tartalom