Századok – 1888

Könyvismertetések és bírálatok - Á.-O.: A nemzeti játékszín története írta Bayer József 263

268 TÖRTÉNETI IRODALOM. 268 gorûan meg voltak állapítva. Például a súgónak kötelessége volt az írott színmüveket, sőt az egyes szerepeket is jól megőrizni. Ha az igazgató tudta nélkül elárulta, vagy kiadta ez utóbbiakat : becsületét vesztette. Nemcsak az előadás alatt, de azonkívül is fontos teendői voltak a súgónak. Mennyi mindenért felelősnek kellett lennie s mily szigorú büntetés volt rá mérve, ba valami hiba történt. Osztozott teendőinek egy részében a szinmester is, a ki különösen felelős volt a sikerért. Ha a kárpit fennakadt: 45 krajczárral büntették, a mi — mint Bayer megjegyzi — abban a régi jó időben tetemes summának vehető — 7 frt hópénz mellett. Neki kellett a díszletekre s a tisztaságra is felügyelni ; mert ha a dekoraczióban valami kár esett, s ő a kártevőt ki nem tudta nyomozni: neki kellett megtérítenie a kárt. Ha valakit alapos ok nélkül fóleresztett a színpadra : újra 45 krajczárnyi büntetés fenyegette, valamint akkor is, ha a változással megkésett. Szóval, ő a szinpadi világnak totum fac-ja volt. Ily apróra szedi s ily részletesen tárgyalja Bayer az első társaságnak nemcsak szervezetét, de anyagi bevételeit s a mi még fontosabb, a műsort is, melyet megállapítottak. Alaposan mutatja ki mindenütt: milyen eredeti s milyen fordított színműveket láthatott az akkori közönség. Szóval drámairodalmunk fejlődését mindenütt kapcsolatba hozza a színészet emelkedésével vagy hanyatlásával. Ez a törekvése s az e törekvéssel elért sikere művének egyik legkiválóbb jelentősége. Irodalmunk történetének sok homályos kérdését sikerűi neki ilvformán tisztáznia s felvilágosítania. A fényoldalakat azonban, az említetteken kívül, más szembetűnő hiányok is kisérik. Sajnáljuk, hogy a színészet történetét tárgyazó mindkét nagy munkában, a melyek a Kisfaludy-társaságtól jutalmat nyertek, hiányzik az első úttörők s a későbbi legkiválóbb harczosok rövid életrajza, habár csak néhány nagy vonásban is, hogy az olvasó kissé határozott képet nyerne egy Kelemenről, Sehyről, egy Kilényi Dávidról stb. Yáli Béla ugyan megpróbálkozik e gondolat kivitelével, de törekvése csak félig sikerűit. Bayer külön fejezetben foglalja össze néhány jeles színészünk főbb életrajzi adatait, de töredékes följegyzései szintén nagyon halvány képben mutatják a kiválóbb szereplőket. S a mi még ennél is nagyobb hiány: az a vidéki színészet tárgyalásában mutatkozik. A főszempontokat, a fejlődés fokozatos menetét nagy körvonalokban ugyan helyesen állapítja meg; de az a kár, hogy a részletes tárgyalásnál sem a kolozsvári, sem a kassai, sem a székesfehérvári színészet nincs kellőleg méltányolva. Mind e főbb pontok szinte egy-egy önálló kisebb tanulmányokban lettek volna helyesen összefoglalhatók s kifejthetők. Nagy baj az is, a mit már