Századok – 1888
Értekezések - BUNYITAY VINCZE: Kopasz nádor. Életrajz a XIII-XIV. századból - I. közl. 15
20 KOPASZ NÁDOR. És kik mind ama műtárgyakat, sőt magát a nagyszerű tornyot és monostort tervezték, majd meg is alkották : az építők, szobrászok, képírók, ötvösök, az ifjúság szemeiben eme legvonzóbb alakok, ott éltek a nemzetségi monostor udvarnépei, leggyakrabban szerzeteseinek, kivált a pálosoknak soraiban. És amint tanúlmányaik, művészetök nyilvános vala, úgy nem is téveszté el hatását : művészeket és műbarátokat teremtett. De ott volt nemzetségeink körében a monostori iskola is, melybe főuraink örömest vitték fiaikat, mint azt már Szent-Gellért életéből tudjuk, s a váradi káptalani iskolánál is hallunk felőle.x) Főúri nemzetségeink nemcsak azért siettek, királyaink példájára, külön-külön monostort emelni maguknak, hogy legyen hová temetkezniük ; hanem, hogy a monostor művelt, tudományokkal foglalkozó szerzeteseiben családjok őrét, tanácsadóját s gyermekeik nevelőit feltalálják. De magasabb tanintézet hijával sem volt hazánk. Epen történetünk korában virágzott a veszprémi egyetem, melyen 1276-ban az egyházi s római jogból tizenöt tanár tartott előadásokat. Emellett sűrűn keresték fel ifjaink a külföld, nevezetesen Róma, Ravenna, Bologna, Fáris, Toledó egyetemeit is, mint azt történeti adataink kétségtelenül igazolják. Neveltetésöket végre az apród- vagy inas-esztendőkkel fejezték be. A még emlékezetünkre is fennállott jurátusi intézményben korunkig fenmaradt őseinknek ama szokása, hogy fiaikat egyházi vagy világi főuraink udvarába adták be, hol a társadalmi műveltség mellett a hadi s állami tudományokban is előhaladhattak, s pályatársaik, és az udvart látogató közönség körében széles ismeretségre tehettek szert. Legszerencsésebbeknek azokat tartották, kiknek magába a királyi udvarba sikerült bejutni. így, ily nevelés mellett, fejlődtek a középkori Magyarország ama férfiai : nádorok, főpapok, főurak, nemesek, kik oly remekműveket alkottak, mint a jáki, gyulafejérvári, lébényi stb. bazilikák s mi több, a világ legnemesebb alkotmányát s legegészségesebb törvényeit szerzették nekünk, s maroknyi nemzetünkkel, de annál több bölcsességgel annyi vész közt fenn tudták tartani Magyarországot. E nevelési folyamon mentek át többé-kevésbbé Tamás fiai is. Egyik-másik közölök, talán épen Kopasz, V. István ifjabb király udvarába, fia László mellé is bejuthatott. Legalább gyors emelkedésök s királyi udvari főméltóságaik, miket utóbb IV. *) Fejér Gy. : Codex dipl. IX. 1. 555 — 556.11. — Nemzetimuzeum : Kállay-család levéltára. 1357. év.