Századok – 1888
Értekezések - BUNYITAY VINCZE: Kopasz nádor. Életrajz a XIII-XIV. századból - II. közl. 129
148 KOPASZ NÁDOR. Annál nehezebben tudott boldogúlni Sólyomkővel, noha oda küldött két vezérének megválasztásában alig járhatott volua, el ügyesebben. Joákim és István urak azon Gútkeled nemzetségnek valának tagjai, kiknek monostorát, Mindszentet, Kopasz csak kevéssel előbb; mint láttuk, ostromolta, sőt Joákim testvéröcscse volt épen annak a Dorognak, kit ugyanott megölt. Róbert Károly Kopasz további sorsát halálos ellenségeinek kezeire bízta. Az a Sólyomkő, hová most Kopasz menekült, nem a Fekete-Kőrős menti volt, melyről már fentebb szólottunk. Az a Sebes-Kőrös völgyén, Élesd mellett a hegyek között emelkedett. Különálló sziklatetőn, szédítő magasságban borongnak ma is romjai, melyek még mindig tiszteletet parancsolnak. Épségök korában bizalmat is gerjeszthettek a hozzája menekülőkben. Kopasz mindenesetre bizott bennök. Menekülhetett volna, nyitva állt előtte az ut Erdély felé ; de ő e falakra bizta életét, s mi több, férfiúi büszkeségét. Rendes ostromot várt, mi közben, ugy hitte, hogy ama kemény sziklán és falakon törik össze ellenségeinek homloka. De várakozásában csalódott. Joákim és István, mint biharmegyeiek, jólisinertékSólyomkő megközelíthetetlen helyzetét. Őrizkedtek is a sikertelen ostromtól. Kevésbbé veszélyes, de annál biztosabb utat választottak a vár belsejébe. Kopasz egy reggelen azt vette észre, hogy vára két oldalán, az átellenes két hegyormon szokatlan élénkség uralkodik. Csakhamar meggyőződött róla, hogy ott építenek. Valóban, Joákim és István a »szeget-szeggel« elv szerént Sólyomkő átellenében kétuj erődött emeléuek. Hihető, hogy az erődök csak fából voltak építve, de igy is eléggé erősek s alkalmasak valának arra, hogy a várbeliek minden mozdulatát ellenőrizzék s a külső világtól őket teljesen elzárják. Kopasz azonnal tisztában volt helyzetével. Látta, hogy az éhenlialás dicstelen sorsára van Ítélve Egyedül a külső megsegittetés hozhatott még számára szabadűlást. Öcscse, Веке még tartotta magát Nyalábvárában ; Péter zempléni főispán, és a debreczeni csatában hű társa, Moys még nem voltak lefegyverezve. Lehetetlennek tartotta, hogy egyik ') »cum Кора/. .... a facie nostra fugiens, desperatus de misericordia in Castrum suum Solyumku vocatum se recepisset, nos per nostros fideles dictum Castrum obsidi et expugnari mandavimus, ad cuius expugnacionem bincinde ex opposito duo castella ereximus, in uno ipsorum castellorum prefatum magistruin Ioachinum, in altero vero Steplianum filiuni Apay ad expugnandum ipsum Castrum et ad prohibendum victualia in id Castrum deferenda principaliter deputantes.« Károly király 1325-ben kelt levele. Nagy 1. : Anjoukori okmánytár. II. 217 — 8. 11.