Századok – 1887

Könyvismertetések és bírálatok - BELICZAY JÓNÁS: A heraldika vezérfonala írta br. Nyáry Albert 255

TÖRTÉNETI IRODALOM. 259 heraldikát, Tsatári Jánosét, melynek czíme : Ars Heraldica v agy czímerekről való tudomány (gróf Mikónál id. h. 341. 1.). Tsatári valószínűen debreczeni tanár volt s ily czímű művet is írt : »Commentatio Heraldico-Critica de Insignibus R. Hung, et Principa tus Transsilvaniae Heraldicis«, továbbá két érmészeti művet, melyet Ivapronczai Adám említ 1782-ben Benkőhöz írt levelében. Az Ars Heraldica és az Ars Numismatica kéziratban megvolt Benkő gyűjteményében is (u. o.) valószínűen ívrétben. Benkő neve a genealógiai és heraldikai íróké közé mindenesetre felveendő, mert sokoldalú tevékenységét genealógiai, heraldikai s sphragistikai adatok gyűjtésére is kiterjesztette, mint azt többek közt már idézett levelén kívül Közép-Ajtán 1791. apr. 7-én írt levelének utó-irata, gróf Bánffy Györgynek Kolosvárt 1791. október 3-án s gróf Teleki Lászlónak ugyanott 1791. október 8-án kelt ajánló levele kétségtelenné teszi (gr. Mikónál id. h. 302—304. 1.; de v. ö. 119. 1.). A városi régi pecsétek közt említést érdemel Kecskemétnek az Anjouk korából való pecséte, melyet Horvát István (Tudom. Gyűjt. 1834. X. 125. 1.) és részben az ő nyomán Hornyik János (Kecskemét város története 1.147.1.) ismertetett meg : »Láthatni e figyelemre igenis méltó óságon Szent Miklós püspököt, a város egykori védszentét, püspöksüveggel és püspöki pálczával fölékesíttetve, mely utóbbiknak alsó részéről kecskefej lógg le. A körülírat pedig ez: »S. (igillum) CIVITATIS DÉ KECHKEMETH.« Hornyiknál külön táblán látható úgy ezen, mint a városnak 1646. 1666. és 1848-ból való már magyar köriratú czímeres (a legutóbbi felül egyszersmind koronás), a kecskeméti szűcs-czéh 1591-ből való magyar köriratú és a róni. kath. egyház 1674-ből való latin köriratú pecséte, melyeknek az utolsó kivételével mindegyikében ágaskodó kecske (u. n. beszélő czímer) látható. A katholikus egyház pecsétén a kecske lépő helyzetben van. A művészek czímeréről mondottakat (88.1.) megerősíti János mesternek, I. Lajos királyunk festőjének, a már szerző halála után Budán tavaly talált sírköve. (Leírta Szendrei János és Havas Sándor az Archaeol. Ért. uj foly. VI. k. 281. 1. és több fővárosi napilap.) Művész-czímereink száma e szerint háromra emelkedik s bizonyságot szolgáltat a mellett, hogy kedvező viszonyok közt hazánkban a művészetet mindig gyakorolták. A képző-művészet pártfogóit természetesen nem a kunyhókban, hanem a palotákban kell keresni s ott is csak szórványosan fogjuk őket találni, azért ismerünk ily keveset. Rövid említést érdemeltek volna még az egyetemi, kollégiumi s egyéb testületi pecsétek, melyek közül csak az ötvösök czéhének jutott méltatás. A mit továbbá szerző szándékosan mellőzött, kelyheket, fegyvereket, szőnyegeket s a műipar egyéb alkotásait, újabb 17*