Századok – 1887

Értekezések - VÁMBÉRY ÁRMIN: Kanizsa 1600-1601. - I. közl. 716

i 722 VÁMBÉRY ÁRMIN. »tábora« oldalait kezdette tornyok és árkokkal megerősíteni. (Ezen óvatosság főoka a félelem volt, melybe őket Ibrahim pasa hadicselekben való jártasságának tudata ejtette.) Következő nap az ellenség a régi hadviselési mód szerint ágyúit tüzérségével maga elé, lovasságát pedig maga mögé véve, heves rohamot intézett a császári tábor ellen. Erre a szerdár rögtön lóra ülve, a csatarendet fölállítá s fölkészült a harczra. Nem bízva azonban seregében, a közeli nádas mögé vonult. Az ellenség ágyúit tüzérségével maga elé, lovasságát pedig maga mögé véve, megindult s egy gyönge ponton támadást intézett. Az iszlám sereg a megboldogult pasa ügyes védelme alatt nagyon biztos helyen volt. Alig kezdődött azonban a harcz, előbb a pasa kíséretében levők, majd pedig a fölkelő csapatok is futni kezdettek. Erre a jancsárok is, a táborban uralkodó zűrzavar miatt, vagy a szerdár iránti haragból, vagy mert nem volt élükön derék tiszt, elég az hozzá, megfutamodtak. (Ha megfontoljuk, amit Naïma mond, hogy »csak a zászlótartók és a derék tisztek maradtak helyükön,« a jancsárok legyőzetését leginkább a derék tisztek hiányának tudhatjuk be.) Bárhogy és mint, a zászlótartók (vagy mint akkor nevezték,' szandsak bég) s a derék tisztek a közeli erdőségben kerestek menedéket. A sereg többi része pedig futása által tette eredménytelenné az ellenség rohamát. Fejzi elbeszélése szerint az nap nagyon ködös volt az idő. Midőn az ellenség látta az iszlám seregnek, főként pedig a jancsároknak, kik bátorságuk ezerféle győzelmi zajával egész Európát betöltötték, futását és hogy az erdőben folytonos tüzelés közt állást foglalnak — megszemlélve a tábor előtt elterülő nádast, visszatért. Ezt is Ibrahim pasa ügyességének köszönhetjük, mert az erdőben lesbe állított sereget, mely folyton tüzelt, hadicselnek tartották s közelinek vélve, ezen nap sem merték üldözni. Újra Fejzi szerint az nap este a megboldogult Ibrahim pasa mind a főnököket maga köré gyűjtve, igy szólt : »Ugyan nem szégyeljük magunkat ! Ne felejtsük el, hogy mig a harczban az ellenség támad, mi mindig le fogunk győzetni, seregünket azonban üldözni nincs bátorságuk. Hát nincs semmi kívánságunk? Mi lenne ha egyszer mi támadnánk?« Ezen szavait — minőket eladdig egy nagyvezirtől sem hallottunk — lelkes beszéddel toldva meg, támadásra hivta föl nagyjait. A pasák, bégek és a derék tisztek mind készen voltak a rohamra s igy válaszoltak a szerdár Ekrem szavaira : »Ha parancsolod, mi most is készek vagyunk elmenni és meghalni, a seregben azonban nem lehet bizni. Azon pasák, kik előtted viselték a szerdárságot, elrontották, úrrá tették fölöttünk az önkényteseket. Mi nem tudunk ugyan jobb rendeletet