Századok – 1887

Tárcza - Irodalmi szemle - 671

tárcza. 675 rotes volt, részint pedig más oldalról, más és talán megállhatóbb, elfogadhatóbb szempontból vitattatott meg. Mindjárt a bevezetésben, a mely a XVI. század viszonyairól csak általában akar tájékozódást nyújtani, sok felesleges és épen nem jellemző dolgot találunk, a melyek a kérdés megvitatásához sem nem tartoznak, sein megoldását elő nem segítik. ítéleteiben is nem egy helyt találni egyoldalúságot vagy elfogúltságot. Teszem például, mikor arról szól, hogy a főurakat érdek kötötte a két fejedelemhez a mohácsi vész után s pedig csak addig, a míg érdekeik vagy kielégítést nyertek, vagy nem ; azontúl szabadon pártoltak át vagy vissza egyik tróntól a másikhoz. Könnyíí lenne ez általánosságban emelt vádat megczáfolni, de mi csak egyszerűen utalunk Szilády Áron R. M. K. T. III. kötetének egyik gyönyörűen írt lapjára a bevezetésben, a mely a létező viszonyokból magyarázza meg a pártcserélgetés mivoltát. Azt sem tartjuk helyesnek, hogy a XVI. és XVII. század népét annyira istentelennek rajzolja, hogy az minden emberiességből kivetkőzöttnek tűnik fel. Tudjuk, hogy ily roppant eszme-forradalmak, mint a milyeneket a reformatio előidézett, bizonyos tekintetben megszilajítják az erkölcsöket, de ez nemcsak nálunk volt így, úgy gondoljuk, hanem mindenhol. Az a zilált politikai s társadalmi állapot, a mely a mohácsi katasztrófa után következett, csak oly irodalmat teremthetett, a milyet a históriás énekből ismerünk, természetesen különösen figyelmiinbe kell vennünk fejletlen irodalmi viszonyainkat. Erdélyi úgy hiszi, hogy a históriás énekek nem a régi, többékevésbbé mondai tárgyú epikai versekből fejlődtek s megkülönböztetni törekszik az igriczet és hegedőst, a hegedőst és lantost. Mi az egészben pusztán csak korkülönbséget látunk s azt hiszszük, hogy a históriás ének fejlődése legtermészetesebben azokból a mondai tárgyú, epikai müvekből magyarázható, a melyeknek egyik legszebb maradványa a Szabács viadalma. Egyébiránt a mi magát a históriás éneket illeti : szerző annak fogalmáról és sajátságairól, forrásairól és jelentőségéről alaposan és behatóan elmélkedik. Világos és könnyed stylre törekszik, s törekvése jobbára sikerül is, de megesik, hogy itt-ott belecsap a pongyolába is. v. — »Az ÚJ BODUOG VÁRMEGYE« történetét megírta leányi István tagtársunk, szabadkai főreáliskolai tanár; megjelent a »Hazánk« hasábjain s most külön füzetben Aigner Lajosnál. Annak idején ismertettük az egyes fejezeteket, most csak rövid áttekintést nyujtunk róla. Rövid visszapillantás után a régi Bodrog vármegyére — melynek létezése már 1093-ból bizonyítható, — a vármegye felélesztését tárgyalja a török kiszorítása után (1(586—1700.) Első főispánja, kinek külön fejezetet szentel, gróf Thurnon (nem Thurn?) volt (1699 — 1703.) Nevezetes mozzanat a vármegye életében a határpör Bács és Bodrog között (1714 —1717), mely 1720-ban ismét megújúlt s melylyel szerzőnk hoszszasabban foglalkozik. Önállóságra 1718-ban vergődött a vármegye. 1724-ben azonban a helytartótanácsnál Bácsvármegyébe való kebelezése elhatároztatott s 1730-ban tényleg megszűnt önálló hatóság lenni. Az