Századok – 1887

Tárcza - Irodalmi szemle - 484

tárcza. 485 — IPOLYI ARNOLD még életében elhatározta apróbb munkáinak össze­gyűjtését s kiadását ; a szerkesztéssel és kiadással Bunyitay Vincze könyv­tárnokát bízta meg. Az összegyűjtés és szerkesztés még életében megtörtént, s az összesen bárom kötetre volt tervezve. Ezek közül az első kötet »Ma • gyar történelmi s Egyháztörténeti tanulmányok« ezím alatt mint önálló munka megjelent, (mely különben kisebb munkáinak III-ik kötetét teszi ; ugyanis a két első kötet még a 70-es évek elején Ráth Mór kiadásában jelent meg.) E kötetben összesen nyolez nagybecsű munka van, melyek közül az öt első társúlatunk közgyűlésén tartott felolvasásait foglalja magá­ban, mig a három utolsó darab adalék a pálosok magyar történetéhez, adalékok a magyar domonkosok történetéhez és magyar műveltségi tanúl­mányok. Műforma, kidolgozás, eszmegazdagság tekintetébenép olyan kiváló munkák ezek, mint alapos, mélyre ható tanúlmány és forráskutatás ered­ményei. Beszédei elmondva is nagy hatást tettek s most olvasva ép oly értékesek, valamint a három tanúlmány is monographiai irodalmunk becses termékét fogja alkotni. Bunyitay gondoskodott róla, hogy a kiadás correct­ség tekintetében méltó legyen a nagynevű szerzőhöz. — RÁTH MÓR kiadásában megjelent Arany János hátrahagyott ira­tainak III-ik füzete, melyben levelezéseit kezdi meg. Tájékoztató beve­zetést Arany László írt hozzá tárgyilagosan, szépen s helyes tapintattal eltalálva azt, a mit a közönségnek a közlendő levelezésekről el kellett mon­dania. Ez első füzetben a Szilágyi Istvánnal folytatott levelezés veszi kez­detét. Egy darab irodalomtörténet a 48 előtti évek rajzához, mely sok munkánál, mely e kor irodalmi viszonyait tárgyalja, jobban tájékoztat. Egy új világot látunk magunk előtt, mely oly messze van a maitól, hogy a ki nem élt benne, alig tudja elképzelni azokat a sok tekintetben primitív viszonyokat, melyek közt irodalmunk akkori nagyjai éltek. De e levelek önmagukban is rendkívül kedves olvasmányt képeznek. Nemcsak azért, mert Arany fejlődésébe hagynak bepillantani, hanem azért is, mert az iro­dalmi viszonyokon kivül a társadalmiakat is festik. Ellentétben a korábbi epistolaris irodalommal, melynek termékei már eredetileg sajtó alá voltak szánva, ezek nem voltak nyilvánosság elé szánva. Keresetlenek, őszinték — s ebben áll főbecsük. Kiadásukkal Ráth hasznos szolgálatot tett irodal­munknak. — MAKAY DEZSŐ nagykanizsai törvényszéki bíró, társulatunk buzgó tagja : Visszapillantások hazánk régi igazszolgáltatási viszonyaira ez. a. jogtörténeti tanulmányt bocsátott közre az Árpádok korából, melyben a régi jog- és igazságszolgáltatás organismusát mintegy dióhéjba szorítva, okleveles alapon, vázlatos rövid képben igyekszik feltüntetni. Nem akar ez szigorúan szakszerű tudományos inü lenni, de tájékoztatni kívánja az érdeklődő nagyobb mívelt közönséget a régi igazságszolgáltatásról s a mennyiben a mai történetkutatás és jogi irodalom színvonalán áll, szak­embereknek is hasznos kézikönyvül szolgálhat és számot tesz jogi irodal­munkban. Ez érdemes tanulmányt, ha kellő pártfogásban részesül a közön-SZÁZADOK. 188 7. V. FÜZET. 32 '

Next

/
Oldalképek
Tartalom