Századok – 1886
Értekezések - FEJÉRPATAKY LÁSZLÓ: A történelmi congressus utóhangja 896
A TÖRTÉNETI CONGRESSÜS UTOHANGJA. 901 taut rendszerbe akarjuk szedni, első sorban azok tulajdonságait és ismertető jeleit kell tekintetbe vennünk s ezekből a rendszert levonnunk. A Gatterer-féle rendszer helyébe a czikkíró úr egy újat állított, vagyis módosította Gatterer rendszerét. Szerinte a diplomatika különféle alkatrészeit ekkép kellene csoportosítani : 1. Bevezetés, ebben a) előismeretek, b) a diplomatika története és irodalma. 2. Diplomatikai írástan. 3. Diplomatikai kortan. 4. Pecséttan. 5. A középkor kanczelláriai praxisa. És szerinte mindazt, a mi nem tartozik az írástanba, a kortanba, vagy a pecséttanba — részint az előismeretek közt (a bevezetésben), részint a kanczelláriai praxisban lehet tárgyalni, még pedig »egész természetszerűen« a chrismon az invocationál, a monogrammák a subscriptionál, a signa recognitionis, a signa notariorum a solemnisatio módjai közt (miért nem ezek is a subscriptionál ?) tárgyalhatók. Vizsgáljuk kissé közelebbről e rendszert. Tehát eléggé tudományos ok-e az oklevél valamely részét, a miről egyik-másik csoportban szólni nem lehet, pusztán ezért egy harmadik csoportban tárgyalni ? Miért kell példáúl a chrismont az invocationál tárgyalni, mikor van oly chrismon, a mely nem is szerepel invocatio symbolica gyanánt, legalább nem az oklevél élén, hanem valamely aláírás előtt áll? S aztán mi a chrismon ? Voltaképen sigla, Jézus nevének kezdő betűje. Az unciális i betűnek kidomborodása egyre nagyobbá levén, e betű а С betűhöz lett hasonlóvá (mint pl. sz. István 1001. oklevelén); elfelejtették eredetét; e betűalakot nem értelemmel helyezték az oklevél élére, hanem gépszerűleg, anélkül, hogy eredeti jelentését tudnák; mint példáúl a tyroi jegyekkel is tettek, lemásolván oklevél-megerősítéseknél a megelőző oklevél (Vorurkunde) jegyeinek alakját, pedig azok értelme csak a megelőző és nem az új oklevélre vonatkozott. A chrismon tehát sigla levén, ész- és természetszerűleg a siglálc közt, tehát a diplomatikai írástanban tárgyalandó. Aztán, ha e rendszert fogadjuk el alapúi s egyik csoportjának élére e czímet írjuk : A középkor kanczelláriai praxisa ; akkor bízvást elhagyhatjuk a diplomatikai írástanról, a diplomatikai kortanról és pecséttanról szóló fejezeteket, mert mindez bennfoglaltatik a kanczelláriai praxis fogalmában. Kanczelláriai praxis alatt nemcsak az oklevelek szövegezését értjük, hanem azt is, hogyan és mire írták az okleveleket (írástan), hogyan fejezték ki az időmeghatározást (kortan), hogyan és mivel pecsételték meg a kész oklevelet (pecséttan) ; egyszóval egy országnak vagy korszaknak kanczelláriai praxisa nem egyéb, mint egy országnak vagy korszaknak diplomatikája. Hogy tehát mennyivel volna e rendszer természetesebb, ész-61*
