Századok – 1886

Tárcza - Válasz Thaly Kálmán reflexioira. Knauz Nándor 827

TÁRCZA. 827 VÁLASZUL THALY KÁLMÁN REFLEXIÓIRA. Thaly Kálmán, a kurucz irodalom ezen »vak Bottyán«-ja, kiről azonban még azt sem lehet mondani, mit Bercsényi az öreg vak Bottyánról mondott, hogy t. i. »fuit legalább bonac voluntatis«., »Buda Ostromához« ezímü könyvemet a Századok mult havi füzetében éktelen kifakadásokkal támadta meg. Többször tapasztaltam már e mondat igazságát : »Multa contemptu eurantur« ; követni fogom tehát most is. Néhány reflexióra azonban, nem Thaly miatt, hanem az igazság érdekében röviden válaszolok. Fő vádja, mely miatt, úgy látszik, leginkább elöntötte az epe, a lehető legigaztalanabb. Tagadom, hogy gyanús annyi, mint »tudva hazugúl írott«. Soha e szónak ily értelmét se nem olvastam, se nem hallottam s következőleg magam részéről ily értelemben használni nem is akarhattam. Gyanús valamivel több, mint kétséges. Ez utóbbi szó használtatik oly állításról, mely nem egészen bizonyos, melyet tehát lehet vagy nem lehet elhinni, míg ellenben a gyanúsnak jelelt állítást inkább lehet nem hinni, mint elhinni. Ennyivel tehát több a kétséges szónál ; de véleményem szerint nem oly positiv értelmű, mint a téves szó, mely pedig Thalynak inkább tetszett volna. En a téves szót készakarva mellőztem ; mert én nem tagadtam egészen Bottyánnak váczi kapitányságát, csak kétségemet fejeztem ki, mit eme kifejezésem : »gyanúsnak látszik«, eléggé hizonyit. Ezt csak a roszakarat nem érthette meg a szövegből. Ha csak gyaníthattam volna is, hogy Thaly úr így értelmezi a gyanús szót, bizonyára nem használtam volna. Ezek után talán Thaly úr is be fogja látni, hogy kettőnk közül tulajdonképen melyik tartotta meg az írói tisztességet, melyet tudvalevőleg különben is bajos lenne Thaly úrtól megtanúlni. Más »reflexiója« Thaly úrnak, hogy én »az azon korbeli katonatiszti rangokkal és czímekkel teljességgel nem vagyok tisztában.« Nem csodálkozik ugyan rajta, »hogy ezeket a katonai dolgokat pap létemre nem tudtam,« s ez még szép tőle, mert úgy gondolom, hogy Thaly úrnak ezen híres katonai tudománya sem vele született s ha ő mégis meg tudta tanúlni, tőlem is megkövetelhette volna ezt, annyival inkább, mert találkoztak már oly vakmerő papok, kik katonai dolgokról írtak a nélkül, hogy azt előlegesen Thaly úrtól tanúlták volna. De hát ő itt ez egyszer kegyelmet oszt s mivel úgy látja, hogy én ezen dolgokat nem értem, hát kegyesen »kifejti, hogy megértsem« ; kifejti pediglen mint olyan, ki ezeket — mint megható szerénységgel írja — »nagyon jól tudja.« Lássuk tehát, mire tanít. Megtanít, hogy nálunk a XVII. század második felében »kapitányoknak csak az orsz. fő- és vicekapitányokat, az ezredeseket és várparancsnokokat s helyetteseiket nevezték.« Megtanít továbbá, hogy »a mostani főhadnagyi tisztet a vicehadnagy teljesíté. A század parancsnokát pedig a magyarok általában hadnagy, avagy megkülönböztetésül a vicehadnagytól, főhadnagy nevezettel illették, de mégis rendesen SZÁZADOK. 1886. IX. FÜZET. 56