Századok – 1886
Értekezések - LOVCSÁNYI GYULA: Adalékok a magyar-lengyel érintkezés történetéhez - IV. közl. 590
A MAGYAR-LENGYEL ÉRINTKEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ. 597 Az előkészületek e találkozásra serényen folytak, ") uiely végre 1395. februárban megtörtént. Zsigmond ez alkalommal lemondott Iíalics-Ladomérról, biztosítá Hedviget, bogy magtalan halála esetében nem tartand igényt — mint Mária férje — a lengyel koronára, s más felől Ígéretet vőn Hedvigtől, hogy Magyarországra vonatkozó igényéről lemond, s hogy férjét is rábírja a jelen egyezség helyben hagyására.2) Röviddel utóbb meghalálozott Mária királynő és Zsigmondnak nemcsak az okozhatott gondot, bogy Hedvig nyomban Magyarország örökösének mondta magát, hanem az elégületlenek közül számosan nyomban Krakkóba vették magokat, neki hódolatukat bemutatandók. Ezeknek, úgy Hedvignek is, legfőbb támaszuk a Szepességben rejlett, hol a lengyel érintkezés és befolyás már századok óta leggyakoribb módon érvényesült. Az elégületlenek nyomban fegyverhez is kapnak, ha Kanizsai érsek fegyvereseivel az ellenállásról kellőleg nem gondoskodik.8) De ez a háború kilátásait még sem távolítá el egészen, mert Yladiszláv a 150 magyar úrnak pecsétje által megerősített meghívó levélre támaszkodva, komolyan készült a fegyveres támadásra, s e végből még ugyanezen évben Yenczel cseh és római királylyal is védszövetségre lépett. *) Az ebből eredhetett veszedelem nagyságát Zsigmond különösen a szerencsétlen I nikápolyi ütközet után érezhette, mert a lengyel udvar nemcsak az állami főméltóságok között kezde pártot csinálni behízelgő ajándékaival, hanem folytonos kém-állomásokat is rendezett, hogy minden újdonságot megtudjon. 5) Zsigmond tehát szükségesnek tartotta közeledni Vladiszlávhoz, s miután a lengyel követek által értesült, hogy Krakkóban várják megérkezését, sietett oda, s megköté a 16 évi békét.7) J) Monumenták IY. 246.1. cursor cum Uteris in facto regine ad regem pro conventione reginarum. 1393. 2) Vesd össze Dlugoss X. 187.1. Sommersberg II. Cromer 15. 243. Саго III. 136. 1. 3) Fejér i. m. X. 2. 262, 446. 1. — Túróczi IV. 6 fej. 4) Dlugoss X. nem említi Vladiszláv fegyveres fellépését ; de a Kanizsaiaknak adott levél tartalmát támogatja a lovagrend által a birod. lierczegekliez küldött követnek adott utasítás. Vesd össze Dogiel I. 623. 1., Túróczi 6. fej. és Саго III. 137.1. ") Vesd össze Monum. IV. 2. 255.1. Vinum Magistr. Tavern, de Ungaria •pro honore. •— Pasko nunc. reg. ad. explorandum novitates in Ungaria ad mandatum domini regis ugyanott. ") Monum. IV. 2. 257. 1. Raysa dominorum ad convencionem regum Polonie et, Ungarie. ') A béke-ajánlat az emiitett követek által julius 14-én történt. Zsigmond Margit napján van Krakkóban. Caro III. 2. jegyzet. 41*