Századok – 1886

Tárcza - Egy soproni emlék. Zichy Antaltól 369

372 TÁRCZA. Saját apátságában a jáki Sz.-György templomot, — régi emlékeink e románstilü nevezetes mintáját, — tornyaival együtt újra fedette, a kolostor épületét, ablakait, lépcsőit restauráltatta, 400 írtnál is többet áldozván e czélra, stb. Önként értetik, hogy egész éven át többször a házához hivatta a szegényeket, azokat megvendégelte és pénzzel is megajándékozta. A jáki restaurationalis munkálatok és kert-rigolozás közben a földből kiástak két nagyszerű régi oszlopot, — columnas duas ingentes visu dignas — mely leletet, ha ugyan még megvolnának némi nyomai, nem lehet eléggé melegen a most alakuló soproni archaeologiai társúlatnak, úgy a vasmegyeinek is éber figyelmébe ajánlanunk. Az egyikkel az volt szándéka, hogy a szüzanya szobrát gyermek Jézussal állíttassa reá, s eziránt az illető szobrászokkal már meg is alkudott, a másikra pedig egy Szent-György szobrát szánta, amazt a kolostor melletti dombra, emezt az országút szélére óhajtván elhelyezni. Megrendelt más két új oltárt is, a midőn búzgó törekvéseinek az elmondandó gyászos eset vetett véget. 1674. dec. 25-én, karácsony előestéjén a nevezett jó lelki pásztor, — »bonus dominus« mint nevezi, — teljes czímén : Reverendissimus dominus Georgius Zichy lib. reg. civit. Soproniensis parochus, nec non Abbas de Ják S. Georgii Mart. ac Beneficiatus Soproniensis B. M. Virginie, — délutáni 3 órakor megtartotta a Szt.-Mihály templomban az első ünnepélyes vecsernyét, mely után a t. Gerard szt.-ferenczrendi atyának meggyónt, s a legjobb egészségben hozzá készült az éjjeli prédikáczió elmondásához magyar nyelven. Elsőt harangoztak 11 órakor, a nagy haranggal jó sokáig, féltizenkettőkor másodikat s éjfélkor harmadikat, össze valamennyi harangokkal. Én mondottam — t. i. a krónika írója, — az ő rendeletéből az első csendes misét, (dixi primum lectum sacrum) aztán maga a főtisztelendő a legjobb erőben és egésse'gben felment a szószékre s olvasta magyarul az evangéliumot. Ekkor roppant zavargás és mozgás támadt a nép között az egész templomon végig ; nagy lármával követelték a német szónoklatot, s tömegesen rohantak ki az ajtókon, mintha a város égett volna. Ó azonban, mintha ezt figyelembe nem venné, megkezdi beszédét s tovább folytatja ; de nemsokára hebegni kezd s szava elakad, kezével fejéhez kap, újra próbál beszélni, folytatni akarja, de érzi, hogy nem lehet, s hogy neki vége van, (actum est cum illo) nem birja a szavakat többé kiejteni, kezd mentegetődzni : bocsássatok meg szeretett hallgatóim, nem tudok többet szólni, s ezzel a lépcső felé fordul, de, ha kézen nem fogják, a lépcsőn esett volna le, s nem is szólott ő többé soha egy árva szót sem, magánkívül! állapotban vitték be a sekrestyébe, s onnét széken a plébániába, melybe alig hogy beérkezett,végsőt lehelt s istenben elszunnyadott 1674. dec. 25-én, életének . . . .(itt hézag van, melyet az ismertetett festmény után 45-tel egészíthetünk ki.) A következő újév január 6-án ugyan a Szt.-Mihály templomban a nagy oltár előtti sírboltba temették, s fekvő helyét márványlappal jelölték meg.