Századok – 1886

Értekezések - DEMKÓ KÁLMÁN: A magyar-cseh confoederatio és a beszterczebányai országgyűlés 1620. - II. közl. 109

124 K0MÁR0MY ANDRÁS. Minden körülmény arra mutat, hogy a rendek szigorú végzése s az ellenséges hangúlat daczára sem tartott komoly veszélytől. Bízott, mint gyakran említettük, az ország zavarteljes állapotában, saját ügyessége és jól fizetett embereinek titoktartásában, s ez lehet oka, hogy egyátalában nem gondolt menekülésre, hanem látszólag nyugodtan várta be a vizsgálat folyamatba tételét. Különben is az ország határszélén lakva, valószínűleg úgy gondolkozott, hogy az utolsó pillanatban is elég idő jut még a menekülésre. Biztonság érzetét még az a körülmény is fokozhatá, hogy senkinek sem jutott eszébe, hamispénz veréssel vádolni őt. — Még csak nem is gyanakodtak reá, oly ügyesen tudta leplezni mindvégig, — talán mert érzé ösztönszerűleg, hogy vesztét ez fogja okozni. Listi Jánoséknak már csak azért is érdekükben feküdt siettetni a vizsgálatot, mert László elítéltetése esetében, elkobzott javait, különösen a köpcsényi uradalmat, maguk számára akarták fölkérni s bizonyára utánjárásuknak lehet tulajdonítani, hogy Wesselényi nádor az 1660-ik év első felében csakugyan megindítá azt. Oly dolgok jöttek napfényre e vizsgálat folyamán, hogy Listinek is be kellett látnia, hogy szép szerével többé meg nem menekülhet, s az a körülmény, hogy az ellene szóló tanúk nagyobb része, Listi János és a nádor néhány szolgáján kivűl, csaknem kivétel nélkül értelmes, részben pedig iskolázott előkelő emberekből állott, a mi szemeinkben legerősebb bizonyíték bűnös voltára nézve s kizárja azon feltevést, mintha Jánosék ármánykodtak volna ellene. Tartózkodva a már eddig előadottak egyszerű ismétlésétől, halljuk a nevezetesebb tanúk vallomását. Kelemen Mihály az eskü letétele után a következőket adja elő: »Látta, midőn Listius László valami olajokkal kente volna meg egy leánykának keze híveikéjét és körmét ; bele nézvén a leány, kérdezte tűlle Listius László, mit lát ? mondotta az leányka megnevezvén az helyt, hogy itt s itt nagy kincset lát. Tudgya bizonyosan, hogy a mely gyermekehet magáénak mondott Listius László, egy sem volt igaz gyermeke, hanem supposititusok voltak. Hallotta Horváth Péter szájából, midőn tanácsot kérdett volna tőlle, hogy megcselekedgye-é azt az gonoszságot, melyre őtet az ő ura Listius 1) Szíves köszönetet mondok e helyen Tagányi Károly t. barátomnak, ki engem Listinek az országos levéltárban levő perére figyelmessé tett, E per-irományok, a tanúkihallgatási jegyzőkönyv töredéke és Ítélet levelen kivűlalig tartalmaznak ugyan egyebet, de reám nézve rendkívüli becscsel bírnak.