Századok – 1886

Értekezések - DEMKÓ KÁLMÁN: A magyar-cseh confoederatio és a beszterczebányai országgyűlés 1620. - I. közl. 105

ÉS A BESZTERCZE BANYAI ORSZÁGGYŰLÉS. 121 ben sem volt semmi reménye. A Habsburg-ház felől való gondol­kodását, leghívebben jellemzi april 27-iki levele, melyben írja : »az békességhez ezen az úton semmit nem kell bízni, kinek sok ratióit számlálhatnám elő, de azzal rövid időmet mostan tölteni nem akarván, az sok közül csak ím ez ratiók is ezt elhitetik velünk, hogy az nagy rettenetes reputátió és a természettől abban az famíliában beoltatott szörnyű nagy bosszúság nem engedi azt, hogy ezen az úton békesség lehessen köztök . . . két kiválóképpen való okokra nézve, egyikre az religiónak oltalmazásáért, melyet mivel sokképen deturbáltanak, igyekeznek azt restaurálni, melyet ha nem cselekednének, félhetnének attól, az romano-catholica religio Magyar-, Cseh- és Németországban igen megrontatnék'. Másikért az cseh királyságban usurpált successiojokra nézve, harmadika is nem megvetendő, hogy az rajtok esett nagy gyalá­zattal való rejectióért halálig igyekeznek bosszút állani.« Ezek után a békére csak egy módot lát, ha Frigyes lemond a cseh ki­rályságról és Csehország megadva magát, hűséget esküszik a csá­szárnak. Ha ezt tenni nem akarják, ne építsenek »fövényen vagy jégháton fundamentumot, mert bizony elromol«, hanem isten ifSán csak fegyverükben bízzanak. *) Ezen reménytelenség daczára május 5-én felküldte Bécsbe a csehek kívánságait, hosszú levélben fejtegetve Ferdinánd előtt a fegyverszünet és a béketárgyalás szükségét, de most is eredmény nélkül. Ferdinánd Forgách nádort is felhívatta ezen ügyben s Bethlen abba veté végső reményét, hogy a király a nádor előter­jesztéseire hajolni fog. Hiába való volt ez is. Ferdinánd nem állott el a cseh királyt illető követelésétől. DR. DEMKÓ KÁLMÁN. !) Bethlen Polit, lev. 202—203. SZÁZADOK. 1886. II. FÜZET. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom