Századok – 1885

I. Értekezések - Dr. BOROVSZKY SAMU: A longobárdok vándorlása - IV. közl.

TÖRTÉNETI CONGRESSüS. 149 mindenesetre vannak ugyan jogai a történelem kiszínezésében, és saját felfogásunkat kétségtelenül iparkodunk is elfogadbató alakban tüntetni föl ; de be kell vele érnünk, ha a tanúló egyáltalán valamely, esetleg a miénkkel ellenkező, nézetre jutott. A növendékben nem költhetjük föl azon gyanút, hogy egyéb czélunk is lehet az igazmondásnál, különben már itt hitét vesztené a történelem positivismusában. S nem is követelhetünk tőle Ítéletet, mielőtt elég adatot nem bocsátottunk rendelkezésére. Természetes, hogy oly esetben, midőn a más rendben hallott tényeket, pl. általános ismétléseknél, osztály-, vagy érettségi vizsgálatokon, a tanúlóval még nem gyakorlott, de megfelelő módon akarjuk csoportosíttatni , az adatgyűjtésre, összefoglalásra, feldolgozásra, ítélethozatalra s helyes előadásra úgyszólván egyszerre kötelezett ifjú válaszában a forma s a lényeg iránt egyképen nagyobb türelemmel kellene lennünk, mint rendes körülmények közt. Főkép ily esetekben van helyén, hogy ha tájékozottságáról különben meggyőződtünk, emlékező tehetségének hézagait jóakaratúlag magunk is pótolgassuk. Egyes leczkék alkalmával tanúljon meg a növendék minden szükséges részletet, összefoglalásoknál s általánosításoknál azonban csak annyit követeljünk tőle, hogy itéletmondásra ezekből a legszükségesebbeket válogassa ki. III. Tankönyveink jobbadán abban a boldogtalan hitben élnek, hogy a tanár belyett nekik kell beszélniök s hogy a tanúlónak sem lehet már egyéb mondanivalója, mint a mennyit ők elmondtak. Teljesen nélkülözhetetleneknek akarnak látszani, holott — ha nálunk igen is, másutt — nem mindenütt ismerik el pótolhatatlan voltukat. Szükségesnek tartja ugyan a föld valamennyi tanítója és tanára, hogy vezető, vagy segítő könyvet adjon tanítványa kezébe, kit emlékezete könnyen cserben hagyhat ; de az események kiszínezését, az ítéletet stb. nem tőle várja. Csupán annyit kiván a legtöbb, hogy valótlant ne állítson. Németországban már annyira ment egyeseknek a tankönyvek mindentudása miatt való elkeseredése, hogy a néhai dictálásoknak is készek volnának megkegyelmezni, mert ezek, ha időpocséklással járnak is, a növendék elé legalább a tanár előadásának sorrendjében idézik vissza s így állandóbbakká is teszik a képzeteket ; mások beérik a legszárazabb tartalomjegyzékekkel, miket mégis repetitorium czímmel tisztelnek meg ; ismét mások bővebb segédkönyvet ajánlgatnak az iskolai használatra szánt rövidletek mellé, majd külön választják őket s vagy egyikre, vagy másikra szavaznak ; egy jelentékeny csapat pedig föltétlenül az olvasókönyvekre akar támaszkodni. De egyes