Századok – 1885

I. Értekezések - Dr. BOROVSZKY SAMU: A longobárdok vándorlása - III. közl.

a longobárdok vándorlása. 063 nem bírva, szörnyű bosszút esküdött. Az épen előbb Tatoval kötött békeszerződést széttépte s háborút üzent neki. A két ellenséges hadsereg egy síkságon találkozott : Rodulf embereit ütközetre bocsátván, maga a győzelem biztos tudatában, játékasztal mellé ült. A herulok ekkor rendkívül karczedzettek voltak s számos győzelmök nagy nevet szerze nekik. Talán, hogy kényelmesebben harczolhassanak, vagy tán, hogy megmutassák, mennyire megvetik az ellenségtől nyert sebeket, a csatába meztelenül vonúltak s csak szeméremrészeiket födték be. Erejökben a király föltétlenül bízott s míg sátorában gond nélkül játszott, egyik emberét egy közeli fára küldé, hogy seregének győzelmét mielőbb jelenthesse ; azonban, ha a herulok vereségét találná hírül hozni, fej vesztéssel fenyegette. A mint ez ember látta, hogy a herulok sorai bomlanak s a longobárdok rohamai előtt hátrálnak, a király gyakori kérdéseire : mint áll a herulok dolga, mindig azt felelte, hogy kitűnően harczolnak. Azután jó későn így kiáltott fel: »Jaj neked herul nép, utóiért az isten haragja!« E szavakra felriadva, így szólt a király : »Futnak tán keruljaim?« Embere így felelt : »Nem én mondám, te mondád óh király!« Mint minden ily alkalommal történni szokott, a király és a körülte levők a nagy zavarban fejőket vesztették ; a longobárdok rájok törtek s felkonczolták őket. A király is, bár emberül megállta helyét, elesett. A mint a herulok szerteszét szaladtak, az ég is ellenök esküdött ; a zöld lenvetéseket ugyanis víznek nézték s át akartak rajtok úszni ; a mint azonban karjaikat úszásra kiterjeszték, az ellenség csúnyán lekaszabolta őket. A nyert győzelem után megosztozkodtak a longobárdok a gazdag zsákmányon, melyet a herul táborban leltek. Tatonak Rodulf zászlója, melyet a longobárdok handumuuk neveztek, valamint az a sisakja jutott, melyet rendesen háborúban viselt. Ettől az időtől fogva meg volt törve végkép a herulok hatalma, elannyira, hogy azután soha többé nem választottak maguknak királyt. A longobárdok pedig még sokkal hatalmasabbak lettek, hadseregek azon különféle népekkel, melyeket meghódítottak, növekedett s ezután minden ok nélkül is gyakran kivonúltak és vitézségek hirét ezáltal jelentékenyen gyarapították. 1) Másképen beszél azonban mindezekről Procopius, ki a YI. században (555-ig) élt s igen alapos értesüléseket szerezhetett magának a byzanczi udvart ekkortájban sűrűn látogató dunai germánoktól. Mindenekelőtt igen érdekes képet tár elénk a barbár her illókról, kik intézményeikre nézve nagyban különböztek a többi ') Paulus Diaconus I, 20. SZÁZADOK. IX. FÜZET. 1885. 44