Századok – 1885

I. Értekezések - DEÁK FARKAS: Adatok a török-tatár rabok történetéhez - II. közl.

658 ADATOK ne hagyjanak ily nagy szükségemben, segélyenek meg, kiért isten ő keméket megáldja. Putnoki Perencz uramot kérem, ne szánja fáradtságát, járja az atyafiakat, ha minek szerit tehetik, legyen oly alkalmatossággal, ha kévántatik, hozhassák leghamarább utánnam. Isten Keteket mind fejenként éltesse, áldja meg. Irtani Tatárországban, Fekete tengertől körülvétetett Krím nevű tartományban. Bakcsi-Szeráj mellett Eskjurt nevű faluban 10 julii 1661-ben. Szegény rab Putnoki Zsigmond. És mind e kínzások csak azért voltak, hogy Ígérjen magáért nagyobb váltságdíjt, melynek azonban okszerűségét alig lehet érteni, mert hisz ki állhat jót azért a mit valaki kínjai közt igért. Fekete Péter azt írja Rákóczinak, hogy ő a kínok között ígért summát nem képes megadni. Megesett az is, hogy a kínzás közt valami összeget, a mit a tatár kívánt, a szegény rab megigért s mikor már meg volt igérve, akkor a tatár 100 — 150 tallérral fennebb rúgtatta. Volt olyan eset is épen Putnokival, hogy Kemény János jót akarván, azt mondta 1000 tallérért bátran elbocsátható, de a rab csak 800 tallért akart fizetni. Mikor aztán a tatár Kemény Jánosra hivatkozott, ő már rég elszabadult volt. Általában Kemény János sokkal hamarább elpusztúlt, hogy sem rabtársaiért eleget tehetett volna. Megtették a tatárok, hogy egyet egyet elbocsátottak, hogy menjen haza keressen pénzt a maga és a többi társai számára és ha vissza nem tért, jaj volt az ott maradiaknak. Másfelől azonban a raboknak is meg volt a magok politikájok, úgyszólva eljárási rendszerük. Először is az okosabb rész meg volt győződve, hogy az ország nem fizeti ki a váltság díjat, sem az összes seregért, sem az egyesekért ; ismerve a magyar természetű reménykedést úgy hiszem évekre volt szükség míg a többség erről meggyőződött ; mert ha nem is Rákóczi ellenes hajlam uralkodnék az emberek felfogásában, hanem épen Rákóczi csendes nyugalomban uralkodnék, vagy maga Kemény János ülne Rédei vagy Barcsai helyett a fejedelmi trónon, akkor se történhetnék ez meg, mert az országnak nincs annyi készpénze. Meg voltak másodszor arról is győződve az okosabbak, hogy épen annyi türelmet kell kifejteniük, a mennyire csak képesek, mert ha rögtön mind egyszerre akarnak szabadúlni, egyszerre kérik otthonról a pénzt, egyszerre teszik eladóvá birtokaikat, a birtok ára úgy leszáll, hogy a követelt váltságdíjaknak tán felét sem kapják meg s még is az új törvény szerint birtokuk is, az ősiség ez esetben való felfüggesztése által, örökre a vevő kezében marad. Legelőszőr is tehát oly intézkedést tettek — úgy látszik maga Béldi Pál is — hogy évi jövedelmeiket kezdjék gyűjteni s abból kicsinálni a sarezot. Azonkívül kölcsönért folyamodtak a rokonok és barátok zsebéhez. Béldi kiszabadúlása után még 1.0