Századok – 1885

I. Értekezések - Dr. ACSÁDY IGNÁCZ: Magyarország belállapota 1680. - II. közl.

MAGYARORSZÁG ПЕТ,ÁLLAPOTA. 639 egyházba, s bizonyos egyházi s politikai engedmények árán egyesültek a kath. egyházzal. E felekezetnek akkor valami 600 papja vot. Habár jó részük szerzetes volt, de azért e szám minden esetre arra vall, hogy a hívek száma szintén elég jelentékeny lehetett. Még nincs teljesen kiderítve, mi okozta, hogy sem a ruthéneknél, kiknek pedig földesuraik is a hitbuzgó Rákóczyak voltak, sem az erdélyi románoknál nem bírt a prot. térítés sikert felmutatni, míg a katholicismus legalább a felvidéki oroszokat szakította ki a szláv egyházi és művelődési kötelékből. Pedig ez sem ment könnyen, s itt újra bebizonyúl, milyen elválaszthatatlan összefüggésben állt vallás és politika a XVII. században. A ruthének egyesülési törekvéseit a legerélyesebben ellenezte az erdélyi fejedelem, ki erőszakosan, a mozgalmat vezető püspök fogságra vetésével akarta az egészet elfojtani. S évtizedek multán épen 1680. körül a kuruczok kérlelhetetlenül üldözték az unitárius papokat és híveiket, mert a kath. egyházhoz való csatlakozást azonosnak tartották a király pártjára való átállással. Ilyenek voltak a felekezeti viszonyok s a felekezetek politikai törekvései a XVII. század harmadik negyedében a magyar korona területén. Csak e helyzetből magyarázhatók ki a megindúlt mozgalmak, érthető egész valójában a királyság és szövetségesei küzdelme a lakosság azon elemeivel, melyek vallásilag és politikailag ellenlábasai voltak, s inkább a törökkel, mint vele igyekeztek megegyezésre jutni. Kényszerűségből tették ezt, nem rokonszenvből. Gyűlölték ép úgy, mint a katholikusok »a környűlmetéletlen szívű, vérünkön hízó pogány«-t. Igazi bősz gyűlölet, a kétségbeesés szörnyű kitörése szól Köleséri prot. imakönyvéből,midőn így fohászkodik : »Ne adj minket, uram, a pogányoknak martalékáúl ; ne hízzék tovább is a magyar keresztyénség vérivel ez a vérszopó nadály ! Apadjon el már egyszer a török hold, hadd vetkezze le gyászruháját a sok kereszt, bú, bánat, szenvedés után a nem sok magyar maradvány.« A mely felekezet így imádkozott istenéhez, az nem barátkozhatott meg a törökkel, s a császári politika vezetőinek bölcseségére igen kedvezőtlen világot vet, hogy e hangúlatot föl nem ismerték, s a magok javára értékesíteni nem tudták. ') Bánkódó lélek nyögései, Sárospatak, 1CGG.