Századok – 1885

I. Értekezések - DÉCSÉNYI GYULA: Thököly Imre és Wesselényi Pál mint vetélytársak - II. közl.

616 TÖRTÉNETI 1R0DAI.0M. nélkül, Wesselényi, mint a kelepczébe esett róka, törte a fejét, mikép juthatna ki a bajból. A törökre gondolt, azt hivén, a szállás história már feledségbe ment. Segítséget kért a pasától Thököly ellen, vagy legalább engedélyt, híveivel török területre mehetni, hol ment legyen az üldözőtől. Mind hiába. A pasa válasza az volt, »ha bemegy Váradra egynehányadmagával, megoltalmazzák. másként az ő dolgába nem elegyedhetnek.« Egy menedék volt előtte, a Rézerdő, az ő sűrűségeivel. Ez a roppant kiterjedésű erdőség, melyben egész falvak terűinek el, jó búvóhelyéül Ígérkezett az üldözöttnek az elfogatás veszélye ellen. Ide vette be magát szept. 17-én gyalog hadaival, míg a lovasok az erdőség nyugati szélén maradtak. Ebből a biztos rejtekhelyből kezd tárgyalni Thökölyvel. Ismét fogadja, hogy hazatér, mihelyt amnestiát kap. De ha a fejedelem nem ad neki kegyelmet, el van szánva, körömszakadtáig védni ügyét, s ha kell, nem átall alkura lépni a némettel, s a mezei had részéről letétetni a fegyvert. Thököly nem akar előidézője lenni ennek a lépésnek, mely könnyen maga után vonhatná az egész bújdosó sereg felbomlását. Wesselényi emberét megnyugtató válaszszal bocsátja vissza, s követeket küld a fejedelemhez, kik az amnestiát minél előbb behozzák. Míg azok odajártak, Királyiban szállott meg ; Wesselényi is előjött a Rézből, s egyesülve párthíveivel, Bihar helységben várta a történendőket. A kegyelem s bűnbocsánat nemsokára megérkezik. De Wesselényi méltatlannak mutatja magát arra. A helyett, hogy ígéretét beváltaná, élőiről kezdi a régi játékot. Szept. 22-én a mezei hadak által feliratot intéztet a fejedelemhez, azon kérelemmel, engedje meg, hogy kint maradjon, s mint az ő főnökük, vegyen részt a további hadműveletekben. Kérelmüket azzal okadatolják, hogy távolléte egyik legerősebb támaszától fosztaná meg a nemzeti ügyet. Thököly ez újabb lépésről értesülve, meghitt embere által tigyelmezteti Wesselényit adott szavára. Eurikovics — így hívták a követet — azzal tér vissza, hogy Wesselényi nemcsak hogy nem gondol a hazatérésre, ha soha feleségét, gyermekeit s erdélyi jószágát nem látja is, de azt is mondta, jobb volna Thökölynek is, ha nem bízna olyan nagyon az erdélyiek barátságában, s magyarországi jószágait nem veszélyeztetné az Erdélyben levő bizonytalanságért, mert a fejedelem által úgy sem nyerhetnek megszabadúlást ; most is azt tervezik ott bent Erdélyben, hogy mindkettőjüket kiadják a németnek. Inkább értsen hát Thököly is vele egyet, kész ez esetben magáról mindenféle reversalist adni, s hitével fogadni, hogy vezérének elismeri s hozzá hű marad mindvégig.