Századok – 1885

I. Értekezések - DEÁK FARKAS: Adatok a török-tatár rabok történetéhez - I. közl.

586 ALJATOK Mert úgy, a mint nyomtatva van, az egész sornak semmi értelme sincs. Posgai János Bodolán, 1661. jul. 3-án kelt kötlevelében maga mondja el, hogy: »esküszöm az élő Istenre, ki atya, fiú, szent lélek, egy bizony örök Isten engemet úgy segéljen s úgy adja lelkem üdvösségét, mivel az tks és nzts ITzoni Béldi Pál uram ö kerne Istenhez való buzgó indúlatjából, engemet reménytelenül, holott ő kémét nem is ismertem, bizonyos summa pénzzel, úgy mint száz harmincz (130) imperialis tallérokkal, Gyász-Vásárról Tatárországban utánnam küldvén, maga emberségére kihozatván, sok törekedése és fáradtságos munkája által, az pogány tatárnak sanyarú és elhitetlen rabságából, magát megfogyatkoztatván, ő keme megszabadított, holott mindenektől elhagyattattam volt. Ilyen istenes cselekedeti ért azért, nem tekintvén ő keine érdemet­len elhagyott rabi állapotomat, kötöm én is az én bitem szerint arra magamat, hogy teljes tehetségem szerint életemnek minden rendiben ő kemének mint éltemig való uramnak és asszonyomnak, ő keme szerelmes házastársának, szerelmes gyermekinek mindenek­ben hü és igaz leszek. Barátjoknak barátja, ellenségöknek ellensége. Az ő kemék személyök, váraik, jószágaik, szolgáik ellen se titkon se nyilván semmi kigondolható szín és pretextus alatt se beszéddel se íratás által nem praktikálok. О kemék kedvek kereső, szófogadó s másoknak jó példaadó, igaz jámbor hű szolgájok leszek minden én reám bízandó dolgokban. Ha mit pedig ezek ellen cselekedőket értenék, értek látok és hallok, azok ellen magam is tehetségem szerint resistálok, ő keméknek magoknak vagy ő keméknek meg­hitt embereinek értésekre adom, és mindenekben magamat úgy vise­lem, mint ilven kegyetlen rabságból ő keme jó akaratja által megváltatott tökéletes igaz hű szolgához és emberhez illik. Ez mellett az mint ő kemével conveniálhatok, istenes jó akaratjából értem adott saczczomról ő kemével végben maradok, igazságoson satisfaciálok. О keme is mindazonáltal továbbra is Istenre tekint­vén és az én kicsiny szolgálatomra illendő fizetést rendelvén, maga becsületiért rendele életem táplálására két lovas katonának való fizetést, melyet magam sem reméllettem volna. Ha azért ennyi jó­téteményeért ő kemének háládatlan lennék, az feljebb megírt con­ditiókát in parte annyival inkább in toto violálnám az Mózes öt könyvében írott Istennek minden átka szálljon rám« stb. Ez a Posgai azonban pár év múlva mint számtartó a beth­leni várban elhalt. A Kovács Gergely hadai közt volt egyik főhad­nagy Zsoltay István, bár ismeretlen kéri Béldi Pált Jászvásáron 166-P márcz 7-én kelt levelében, hogy a kezei közt levő tatárral, melynek saczcza 380 tallér, cserélje ki őtet, mert rokonai megfizet­nek s ő kész szolgálni is. Gyanítom, hogy Béldi ezt is kiszerezte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom