Századok – 1885

I. Értekezések - Dr. ACSÁDY IGNÁCZ: Magyarország belállapota 1680. - I. közl.

560 ACSÁDY 1GNÁCZ. barbár hadviselési módjának ! De ez maga nem magyarázza a lakosság roppant csökkenését, mely lépést tartott a török uralom terjedésével. A népesedési viszonyokat tekintve, ez az uralom egyszerűen emberirtás volt. Ahová a török betette lábát, az a terület lassankint néptelen és puszta lett. A többi országrészek szintén szenvedtek eleget a háború viharaitól, sőt még béke idején is iszonyú teher nehezedett rájok az idegen soldatescában, mely a harmincz éves háború barbár reminiscentiáiban nevelkedve, égetett rabolt embertelenül. De ez a durva katonaság nem pusztította ki végleg a kultúrát s ennek alapját, a lakosságot, mint a török tette. Л királyi Magyarország, bármi kicsiny volt,'bármi szegény volt, még mindig egy művelt ország benyomását kelté a külföldi utasban. Ugyanezt mondhatni Erdélyről, a keresztény civilisatio akkori legszélsőbb keleti bástyájáról. De nem mondható azokról az országrészekről, hova a török eljutott. És iájdalom, ekkor messze eljutott. Az 1663—4-ki háborúban elpusztította a dunántúli megyéket s a Vág vidéke nagy részét ; kevéssel azelőtt barbár hordák dúlták fel Erdélyt, Bihar és Szabolcs megyét, Bereg, Ung, Szatliínár megyéket pedig a lengyelek sújtották s így ez időben alig volt országrész,melyet külellenség többé-kevésbbé meg nem tizedelt jóllétében, lakosságában. Ami még megmaradt, azt labanezok és kuruezok versenyt pusztították. Ez utóbbiakról 1680. január 3-án Thököly Imre írja, hogy Liptó megyétől fogva be Erdélyig »senki erősségeken kivűl házában nem lakhatik meg ily télnek idején is.« Mindezt szem előtt tartva, a magyar korona területén 1680. körül élő lakosság számát igen kevésre tehetjük. Összes XVII. századi okmányaink sajnosan emlegetik megmaradott csekély nemzetünket. 1626-ban írja Bethlen Gábor Pázmány Péternek: »Adná az úristen, volna husz száz ezer nemzetünk, de ha connumerálnák az egész országot is, a Fátrától innét feleségestől, gyermekestől is, nem találnának kétszázezer magyar lelket, parasztot.«1

) Azóta e szám egyre hanyatlott. Az egykorú leírások, melyek a török uralom utolsó évtizedére világot vethetnek, a legrettentőbb színben tüntetik föl a helyzetet. A legelhagyottabb lehetett az ország déli része. Mikor a második mohácsi csata — 1687. — után a császári l) Pray Litt.