Századok – 1885

I. Értekezések - TORMA KÁROLY: Adversariak Bethlen János történetéhez

TÖRTÉNETI IRODALOM. 433 bogy úgy mondjuk — a történet csontvázát. Csakhogy, a mivel kevés német historicus dicsekedhetik, van a franczia történésznek egy megbecsülhetetlen adománya, melyet hétköznapi nyelven úgy hívunk, hogy phantasia, s mely "nélkül nem volna szabad szűköl­ködnie egy történésznek sem. A valódi történetíró költő is egy­szersmind. Thierry említett munkájában alig használ nyolcz-th kivá­lóbb egykorú forrást ; itt-ott természetesen támaszkodva a kevésbé jelentékenyekre is. Sidonius Apollinaris, ez a félig még római, félig már keresztyén főpap és költő, verseiben és leveleiben, Enno­dius, Pávia püspöke, ki borzasztó phrasisai által vált nevezetessé, panegyricusában, szent Antal és Epiphanius életében, Eugipius, szent Severin tanítványa, a mesteréről írt életrajzban, Cassiodo­rus, Theodorik cancellárja, krónikájában és Variáiban, végre a gótli Jordanie, ravennai püspök különben nagyon zagyvalékos munkájában, melyet a góthokról írt, szolgáltatják e korszakhoz az adatokat. Ide kell vennünk még a byzantiakat, kik a nyugati eseményekre is nem egyszer vetnek világot. E munkában Thierrynek minden alakja egy-egy tragikus hős. Antliemius, Ricimer, Orestes, Odoaker, Glycerius, Nepos, Ro­mulus Augustulus, Severin, mindnyájan áldozatául esnek azon esz­mének, melyet képviselnek. Az egyetlen Theodorik az, kit hatal­mának tetőpontján hagy el a szerző. Mindez alakok aztán valóban plasticailag domborodnak ki. Thierrynél fő az egyén, a körülmé­nyek mellékesek. Jól tudja, hogy a történelmi helyzeteken a mind­inkább szélesbűlő kutatások változtatni képesek, de a szereplő személyek alakja és jelleme örökre egy marad. Psychologiája erejével behatol cselekvő hőseinek lelkületébe, megragad minden kis szálat, mely oda vezet s melyet a hiányos kútfők nyújtanak, és hatalmas képzelő ereje ott is lát, a hol teljes homály látszik uralkodni. Soha senki sem nyújtott oly nagyszerű képet szent Severinről, mint Thierry. Eugipiusnak különben is gyönyörű életrajza alapján Noricum apostola oly kitűnő alakításban áll előttünk, hogy nem tudjuk, meghatottságunk nagyobb-e vagy élvezetünk. Egyfelől az akkori társadalom nagy szenvedései, más­felől Severin magasztos alakja, mely e szenvedéseknek orvosává avatja magát. »Az emberiség — úgymond az ékesszóló szerző — mióta a világ fönnáll, egyetlen egy korszakban sem volt nagyobb szenvedéseknek kitéve ; de viszont nagyobb erényeket sem látott soha előtűnni, mint ezen időben.« Épen, mert Thierry összes erejét hőseiben concentrálja, némileg elhanyagolni látszik a történelmi helyzeteket és az ese­ményeket. Vegyük csak példáúl azt a részt (175—180 1.), hol a hunnok megsemmisülése után Dunánk vidékén osztozkodó germá-SzÁZADOK. 1885. V. FÜZET. 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom