Századok – 1885

I. Értekezések - Dr. ACSÁDY IGNÁCZ: A Széchyek Murányban - III. közl.

220 ACSÁDY 1GNÁCZ. hogy csak egy szolgájok étkezhetik az urasági konyháról ; kiséretök többi tagja, lovaik már csak kvártélyra tarthatnak igényt. A kicsinyességig kiterjedt figyelme mindenre, s ki nem bírt jutni a sok útasításból, ha egyik-másik főemberének valami megbízást adott. Pedig ez gyakran megtörtént ; emberei sokszor eljártak Bécsbe, Pozsonyba, Eperjesre, Beszterczebányára vásárlásokat tenni ruhaneműekben, házi és gazdasági czikkekben és más portékában, melyet akkor mind jó távolból kellett beszerezni. Különösen az eperjesi sokadalom volt nevezetes, az egész felvidékről, sőt Erdélyből oda özönlöttek a vásárlók s az eladók szintén meszsze földről, Ausztriából, Lengyelországból sereglettek össze. Ilyenkor Széchyné is elküldte embereit, hosszú jegyzést — signaturát — adva nekik a kívánt árúkról, s bőven ellátva őket mindennemű írásbeli és szóbeli útasítással.Nem győzi ismételni Péchynek,legyen rajta, hogy »mentől jobb marhákat (ez a szó akkor mindennemű árút jelentett) választhasson s azokat mentől olcsóbban megvehesse.« Figyelmezteti, hogy »talán jobb kivűlvalóktól mint az Eperjesen lakosoktól vásárolni« és űtasítja, hogy a tett vásárlást »mindenik punctum után feljegyezze, a mint ezelőtt is éltenek effélével.« A távolból is ellenőrizni, vezetni igyekezett embereit, mert természetében megvolt nemcsak a mindenbe avatkozni akarás, hanem egy kis bizalmatlanság is. Nagyon nehezen lehetett kielégíteni, embereitől igen sokat követelt, főleg Péchytől, mert ez nemcsak főember szolgája, hanem rokona is volt. Minduntalan magához idézi, s ha ez saját ügyeivel mentegetődzik, szemére hányja, »hogy ha közeli szolgánk nem volna is, de csak az atyafiságra nézve is abban kellene hagynia mindent« s hozzá sietnie. Mentegetőzésére egész kicsinyléssel jegyzi meg, hogy »az emberek közt igen szokásban költ immár a mentség.« Másrészt azonban bármi szolgálattal bízza meg vagy bármire kéri fel, mindig csak azt teszi hozzá, hogy »ezt kdtől jó neven vesszük.« Egyetlen egyszer említi, hogy hálás lesz fáradozásaiért. Szigorú, szabatos, lelkiismeretes volt mindenben, de többet, mint a mivel tartozott, tiszteinek sem igen szokott adni. Annál szebb világításba helyezi jellemét, hogy az egyház, az irodalom és a szegény tanúlók támogatását önmagára, mint főrangú úrasszonyra úgyszólván szerződésszerű kötelességnek tekintette. 0, a ki minden egyébben a kicsinyességig takarékoskodott, ez egyben mindenkor bőkezű maradt. Ha kellett, rendkívüli elszántsággal védte legcsekélyebb érdekét is. Ha legutolsó jobbágya elszökött vagy kárt szenvedett, az úrasszony rögtön közbelépett. Pedig már a közjogi állapotok folytán elég baja lehetett. Nagy jószágai mind a három országrészre kiterjedtek. Volt a királyi és pedig nem csupán magyar, hanem ausztriai területen, valamint a török hódoltságban, sőt