Századok – 1885

I. Értekezések - Dr. FRAKNÓI VILMOS: II. Ulászló királylyá választása - II. közl.

114 II. ULÁ8ZLÓ melyek kedvező eredményt nem Ígérnek, megszakítva, sietve tovább kell vonulni. Corvin János a tárgyalások folytatása mellett szólalt föl. De inkább eszköze és zászlaja, mint vezére volt a pártnak. A kellő erélyt, hogy akaratát érvényesítse, nélkülözte. A belyett, bogy tekintélyének súlyát határozottsággal a mérlegbe vetné, könyeivel akarta megindítani környezetét. Sírva kérte : »engedjék visszamenni Budára ; mert jól tudja, — úgymond — bogy különben veszve van.« A vezér erélytelenségének méltó mellékképe : követői cynismusa. Ezek kíméletlen gúnynyal azt válaszolták : »Am térjen vissza, ha úgy tetszik; de kincseit nem viszi magával !« A berezeg engedett. Július 3-ikán folytatták útjokat. Ugyanekkor, a Pesten egybegyűlt főrendek, a biztosok elmaradásából az ármányt felismerve, a menekülők üldözésére Báthorit és Kinizsit bocsátották. Ezek rögtön fölkerekedtek. Késő éjszaka elérték a vránai perjel vezetése alatt lévő utóhadat, rövid küzdelem után szétszórták, és a három lándzsa-sebből vérző perjelt foglyul ejtették. A következő napon (július 4-ikén) a Sárvíz partján érték utói Corvin János seregét. Egy része már a túlparton volt, másik része csak véres viadal után vonúlhatott át a hidon, melyet szétrombolt. Mindazáltal Báthori és Kinizsi, parasztemberek útmutatása mellett, gázlón átvezették csapataikat. így az eldöntő ütközet kikerűlhetlenné vált. Ezt megelőzőleg Báthori buzdító szavakat intézett vitézeihez. Fájdalommal tölti el — úgy mond — az a gondolat, hogy egész élete folyamán keresztények elleni harcztól iszonyodott, és most honfitársai ellen kell csatáraindúlnia; de ezek, a másik táborban, nem tekinthetők a haza fiainak, mert az ország szabadsága ellen fegyvert ragadtak ; megérdemlik tehát, hogy úgy tekintsék őket, mintha törökök lennének.*) A mint beszédét végezte, jelt adott a támadásra. A két sei'eg ereje jóformán egyenlő volt, és egyenlő elkeseredéssel küzdött. De Corvin Jánosnak, a Csonthegy lejtőjén fölállított had') Ezen beszéd, melyet a milánói követ július 12-iki jelentésében ismertet, annyira jellemző, hogy azt valóban ilyformán elmondottnak fogadhatjuk el.