Századok – 1884
Értekezések - ZSATKOVICS KÁLMÁN: Az egri befolyás és az ez ellen vívott harcz a munkácsi görög szertartású egyházmegye történelmében - I. közl. 680
696 az egri befolyás és az ez ellen vívott harcz. Megjegyeztem volt, hogy azok, kik Partliéntól az unió teljes diadalra segítését remélték, csalódtak, és hogy Parthén halálakor az unitusok száma aligha nem kisebb volt, mint püspöksége első évében. Hogy az unió Parthén halála után csak veszteségeket szenvedhetett, azt talán bizonyítgatni is fölösleges, ha tudjuk, hogy e korszakban legnagyobbára a felső megyék az erdélyiek vagy a felkelők birtokában voltak, kik pedig legnagyobb bűnül az unialást rótták fel a népnek, egyértelmű lévén az előttük a király pártjára való átmenetellel. Az unió hanyatlása pedig legelőször is azt eredméyezte, hogy a papság közül többen, a zavarosban óhajtva halászni, oly tetteket engedtek meg magoknak, melyeketa keleti és nyugati egyház egyaránt a legérzékenyebb büntetésekkel sujt. E tettek közt az első helyet foglalja el a papok másodszori nősülése, a mint az Szerbín Mihály archimandrita s egyházmegyei administratoruak 1675-ben1) Csepák János závidfalvi lelkész ügyében és Báthory Zsófiának 1671. jan. 10-éna ) László sztrabicsói pap érdekében kiadott okleveleiből kitűnik, — továbbá a papi rendből való kivetkőzés, a canon jog minden rendelkezésével homlokegyenest ellenkező bíráskodás a házassági ügyekben és még több más kihágás, mint az De Oamelisnek többször említett »Diariuma« mutatja. Ha tehát olvassuk az e korbeli papság szellemi korlátoltságát, valamint az alája rendelt nép erkölcsi balvéleményeit, és ha tudjuk, hogy a tudatlanság nem szokott lenni erős erkölcsi érzék szülőanyja, aligha írjuk alá a mindent dicsőítő Basilovicsnak az e korbeli papságra vonatkozó következő ítéletét, melyben azt mondja, hogy »kegyes és példás élete, a szertartások pontos megtartása és a szentségek szorgalmas kiszolgálása által oly állhatatossá igyekezett e papság az alája rendelt népet nevelni, hogy az készebb volt bármily viszontagságokat eltűrni és minden javaitól megfosztatni engedni magát inkább, mint atyáinak szertartásaitól és az orthodox hittől elszakadni.«3) Zsatkovics Kálmán. !) Duliskovics II. 127. 2) U. o. 3) Basilovics VI. Hí.