Századok – 1884
Értekezések - THALY KÁLMÁN: Székesi Bercsényi Imre - III. közl. 386
SZÉKESI BERCSÉNYI IMRE. .'423 levelében így emlékezik Bercsényi elestéről : »Értette Ngod az szegény Bercsényi halálát. Vitézül, de vakmerőn vesze nyavalyás .'« ... »Értettük.« Eákóczi kézjegyzése a levél szélén.1 ) Ugyancsak Rákóczinak írja zborai kapitánya Máriássy Ferencz, 1639. octóber 9-kén Zborórúl : »Mostan semmi oly félelmes híreim nincsenek, az egy prágai veszedelemnél, az mellyetjól tudom, hogy constál Ngodnál. Az a kevés magyarság Bercsényivel nagyobb része ott veszett ; sőt, az mint mondják, Pá (fi István uram maga is sebben esett. « 2 ) E két utóbbi — kétségtelen hitelű — adat különös figyelemre méltó. Ugyanis, ha valakinek, úgy bizonyára Törösnek az udvari kamarás- és királyi diplomatának módjában volt, hogy néhai col" legájának, követségi elődjének, régi barátjának vitézi halála körülményeiről leghitelesebb értesülést nyerhesse. A minthogy nyert is, és erre hivatkozva sóhajthatott fel : » Vitézül, de vakmerőn (a svédek tömegébe való berohanás) vesze nyavalyás !« (= szegény.) Pálffy könnyű sebe ellenben oly jelentéktelennek tűnt föl előtte, hogy arra ugyanezen levelében nem is refiectál. A másik tudósító pedig, — ki ott a lengyel és sziléziai határok közelében Zborón szintén gyors és tüzetes értesítéseket szerezhetett a cseh harczterekről, a minthogy ezzel urától meg is vala bízva, — tehát a másik tudósító, Máriássy, viszont mind Bercsényi elhulltát, mind Pálfi'y sebesültét említi: de e két eseményt világosan megkülönböztetve, és míg amazt teljes bizonyossággal írja, az utóbbit csak hírképen. Ha most már ezeket a Theatrum Europaeumnak a két különböző, de egyszerre történt eseményt összezavaró előadásával egybevetjük : az idézett mindkét rendbeli elsőrendű hazai forrás teljesen a mi föntebbi okoskodásunk helyessége mellett bizonyít, a kettős eseményt szétválasztja, és Bercsényi halála körülményeit a három rendbeli adat összevetésével tiszta világításba helyezi. 1) Eredeti Iccéi a gyula-fejérvári Batthyány-könyvtárban. (Szilágyi Sándor t. barátom szívességéből.) 2) Eredeti levél az orsz. levéltárban. (Régi lj'mbus.) Másolata Szilágyi Sándornál sajtó alá készítve.