Századok – 1883

A M. T. Társulat kirándúlásáról kiadott füzet tartalma - Bizottsági jelentések: - A Sopron megyei bizottság jelentése Révész Kálmántól

978 bizottsági jelentések." család czímerei 1418-ból, ez utóbbi eredetiben is; a Kisfaludi czímer 1419-ből, a Bászna családi 1434-ből, szintén eredetiben is ; továbbá a Sánkfalvy, Pryber, Zsibrik, Spissich, Mesteri és Imreffy czímerek (ez utóbbi már 1523-ból való.) Ugyancsak nagys* Páur Iván úr állítá ki a nagy Kovachich Márton György olaj­festésű arczképét. A Sopronmegye területéről a történelmi társulat elé ter­jesztett oklevelek pedig a következők: 1. Tek. Iletyei Elek segédszolgabíró úr beküldött 3 oklevelet úgy mint : a) Ferdinánd arragoni és siciliai király által a Hetyei család részére Perpignanban 1415-ben kiállított czímerlevelet hártyán. h) 2-ik Miksa császárnak 1564-ből ugyancsak a Iletyeiek részére kiállított czímerlevelét, melyben azonban egészen más czímer foglaltatik, mint az előbbiben. c) Ferdinánd királynak egy 1537-ben Bécsben kelt hártyára írott levelét, Hetyei Jáucs deák, a kapornaki convent jegyzője részére, melyben a zalai conventnek egy 1531-iki levele íratik át. A zalai convent ezen levelében Mihálházai Farkas, Porkoláb vagy Zékel Mihálynak fia, Hetyei János jegyzőt, azon nagy szolgálataiért, melyet neki mihálházai birtoka visszaszerzése körül tett, terstvéréül és javai osztályosáúl fogadja. 2. T. Molnár Sándor szolgabíró úr által Nagy-Marton mezőváros levéltárából következő oklevelek küldettek be : a) Weyspriach János fraknai grófnak 1559-ben közigazgatási, büntető és árvaiigyekben kiadott rendelete a fraknai grófság területére. b) Egy jegyzőkönyv, mely egy Weyspriach János és Schwarzen­bach! Khinsperg Imre özvegye közötti pörös ügyben vétetett fel 1584-ben. c) Strauss Kristófnak 1624-ben kelt rendelete. cl) Esterházi Miklósnak Lákompakon 1638-ban magyar nyelven írt rendelete, melyben a gabonának az ország határain kivííl való kivi­telét tilalmazza. e) Nádasdy Ferencznek 1708-ban mártius 7. kiállított levele, melyben a nagy-martoniakat jó labauezoknak bizonyítja. f) Bernori György dragonyos parancsnoknak 1708. mártius 7-én kelt levele, mely a kuruezoknak Nagy-Marton alúl 5 órai harcz után lett visszaveretésére vonatkozik. 3. T. Kálóczy Sándor úr következő régi leveleket adott be : a) László király levele 1 455-ből, melyben Gyömrei Bálint felesé­gének Meggyesi Ilona asszonynak Meggyes (Zalamegye) birtok egy ötödét adományozza, és őt ezen birtokrészben fiúsítja. (Bécs, feria 6-a pr. p. f. beat. Phil, et Jac. app.) b) Vasvári káptalan levele, melyben Dömölki Ferenez többekkel, névszerint Miklós Pállal, Ovadi Farkassil és másokkal, bizonyo?, az ő jobbágyain elkövetett hatalmaskodásokra nézve kiegyez 1569.

Next

/
Oldalképek
Tartalom