Századok – 1883

I. Értekezések s önálló czikkek - BERKESZI ISTVÁN: A gr. Haller fiuk iskoláztatása a XVIII-ik század első felében. - II.

iskoláztatása. 441 rendnek, unokáját nem akarta szerzetesnek adui s nem csak hatá­rozottan ellenezte eme szándokot, hanem mindent elkövetett hogy azt megakadályozza. Gróf Károlyi Sándor egyenesen azt gondolta, hogy erre a szerzetesek beszélték reá unokáját s több ízben írt e felől a rend főnökének, ki leveleiben az ellenkezőről biztosítja de leveleiből nagyon kiviláglik, miszerint a legnagyobb örömmel venné ha az ifjú gróf szándoka nagyatyja akarata ellenében is teljesednék: »László úrfi — írja Cörver Elek piarista főnök Nyitráról 1734. sept. 18-án — hogy bevenném, nálam egész esz­tendőn át szüntelen instált, sőt még húsvétban felöltöztetni erő­sen kivánt, úgy most is — midőn el kölletett volna menni ő nsgá­nak, itt maradni akart, szent voratiójának eleget tenni kívánván, és szerzetünkbe állani nagyon óhajtván. Próbáltam mindenféle­képen lebeszélni a papi pályáról, és a világnak előnyeit fejtegettem előtte, de állandóan megmaradt szándékánál, mindazonáltal Exc. híre nélkül az ő kérelmének engedni nem akartam stb ... »s kéri a grófot hogy mostan már egyezzék belé unokájának eme lépésébe s ő bíztosítja hogy úgy nevelteti László grófot, hogymint pap, még sokkal nagyobb vigaszára leend. Gróf Károlyi S. eme levélre kítérőleg válaszol; unokája még gyenge s alkalmasint más által öztönöztetett arra hogy a . főnök előtt olyas nyilatkozatot tegyen. A prior erre egy újabb levél­ben felel, (1734 oct. 12.), mely szerint biztosítja a grófot, hogy ő maga sem kivánja hogy László gróf a szerzetbe lépjen hogy ha erre embertől ösztönösztetett, de az iránt — úgy mond — kemé­nyen és sokszor erősen examináltam László úrfit, hogy melyik szerzetesünk által vétetett reá, de meggyőződtem hogy csakis a szentlélektől vezéreltetnék, a mi nem is csoda, mert már néhai atyja : gróf Haller Gábor is őt szerzetbe az isten szolgálatára ajánlotta fel. Gyenge elméjét sem kell tekinteni, mert Isten szolgá­latára minden elme jó, és már éretlenebbek is, mint jól Bajtay, Száraz és a Jósika fiuk még ifjabbak valának Lászlónál, midőn szerzetes ruhát öltöttek. Ha a felséges úr kívánná a maga udva­rába, bezzeg — úgymond — akkor nem volna gyenge ; hogy mond­hatjuk akkor gyöngének azt, kit Isten, ki az éretlen elméket oktatja, kivánja őt a maga udvarában,« *) kéri azért a grófot, hogy Lászlót ne tartsa vissza szándokában s tudósítsa őt mielőbb szán­dékáról, hogy esetleg mást fogadhasson fel; tudtára adja továbbá, hogy a jövő 1734/6 -ki tanévben már Nyitrán is fog az iskolában taníttatni a philosophia, tehát az úrfiak ottan is folytathatják iskoláikat a b. Ujfalussy és más gróf úrfiak társaságában. Gróf Károlyi Sándor azonban bizalmatlan lett a uyitrai Gróf Károlyi levéltár Budapesten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom