Századok – 1883

I. Értekezések s önálló czikkek - DEÁK FARKAS: Báró Radvánszky Antal emlékezete

322 báró radvánszky antal emlékezete. »A boldogult — írja Haan Lajos, egyike számos tisztelőinek — mint magyar hazafi és mint buzgó protestáns ritkította párját. E kettőnek szentelte életének minden mozzanatát. Még aggkorában is, lehet mondani, holtáig tanúit, Ha az ember Radvánban meglátogatta, többnyire az úgynevezett Rákóczi-terem mellett lévő irodájában találta, hol vagy hivatalos leveleket írogatott, vagy magát olvasás által képezte. Ki húzamosabb ideig társalgott vele, bániúlta sokoldalú képzettségét. Különösen tekintélynek volt mondható a hazai és az egyházi jogtanban. Társalgási modorában nem volt egy csepp büszkeség, mindenkihez nyájas, barátságos tudott lenni. A legszegényebb ember is bizalommal szólhatott vele. Ha valami baj érte is, a jó kedv el nem hagyta soha.« Június 12-én nagy számú tisztelői kisérték a jeles férfiú liült tetemeit a radváni hegyen általa előre kijelölt nyugalma helyére. És most, idő múltán, midőn elvesztése felett támadt fájdalmunk már-már lecsendesült, visszapillantva a tettekben gazdag életpályára, még ez utolsó kérdés áll előttünk : minek köszönhette néhai Radvánszky Antal tetteinek soha ki nem maradható sikerét ? De mielőtt e kérdésre határozott feleletet adhatnánk, lássuk, mit tett, midőn a teljes kort, huszonnégy éves korát elérte. Voltak régen s még abban az időben sokan és kivételesen vannak ma is a magyar nemesség soraiban, kik huszonnégy éves korukban azt hiszik, hogy ők az iskolákon áthatolva, tulajdonképen a pálya végéhez jutottak, az élet terhét már átküzdötték s többé nincs más teendőjük, mint megházasodni, beülni az apai birtokba, s ősi házban életöket elpipázni. És valóban, e kényelmesnek, könnyűnek mutatkozó életre akkor csábítólag hívogatott két hatalmas institutio: az ősiség, mely minden támadás ellen csaknem legyőzhetetlen szívós passivitással védte a nemesi birtokot, és a vármegye, mely csupán a származásért adott hivatalt és tisztességet. Radvánszky Antal nem e könnyű, kényelmes pályát, hanem a folytonos munka, tanúlás és küzdelem nehéz pályáját választotta. Es ha ma tenné elhatározását s ma kezdené így pályáját, nem volna benne semmi meglepő, semmi pélydányszerű ; hisz ma már nem