Századok – 1883

III. Állandó rovatok - Történeti irodalom - III.

276 TÖRTÉNETI IRODALOM. A mint fölüti az ember a gr. Károlyi-család Oklevéltárának ez első kötetét s példáúl egy hosszabb oklevélnél megállapodik, a kevésbé gyakorlott szemet is kellemesen lepi meg — mindjárt az interpunctió-nál követett eljárás. Emlékezzünk csak vissza eddigi publicatióinkra. Mily melancholicussá tette a használót az, hogy egy csomó oklevél egy, mondd egy írásjelecskét sem tűntet föl; akárcsak a sivatag pusztának sárga homokjába veszett volna el a szomjú tekintet. Bizonyos elszorúlás, elfogódás érzete rakódott az ember mellére s ha végiglábolt egy-egy oklevélen, önkéntelen is kiszaladt ajkain a »hála-isten«. Egész ellentéte ennek az, mikor a sivár oklevél mellett olyannal találkozunk, melyben minden csupa tű. Szinte kiszúrja szemünket. Eleinte zavarba jövünk, tán egy darab fenyvest gyertyaszál egyenes sudaraival varázsolt elénk valami tündér ? Dehogy ! Kommák, akarom mondani fölkiáltójelek azok, kik érzik azt, hogy szükségtelenek s nemis hűséges helyettesítői a századok óta sírjában alvó diploma-író deák kommáinak s szégyenlik magokat. Ha szégyenlik. Mert néha nagyon jó kedvük van. Akkor t. i. mikor fölfordúlva jelennek meg, tehát (sit venia verbo) tótágast állnak, bizonyosan azon örülvén, hogy rászedik a könnyenhívő világot, mely az ő furcsa alakjuknak elhiszi azt, hogy félezeresztendővel meg többel azelőtt az a jó betűvető barát csakugyan fölfordítva festette oda minden szó után azt a fölkiáltó jelet, örömét mutatandó, hogy : no egy szó írásával ismét készen vagyok. Tán drasticus a kép, a mit adunk; de találó. Ilyen editiok még csak nálunk találhatók, a mi, világért sem állítanám, hogy hízelgő ránk nézve. Nos, Géresi kötetében effélével már nem találkozunk. »Az olyan nyomtatott szöveg — mondja helyesen G-. — melyet annak a ki használni akarja, kétszer kell elolvasni, hogy megértse, mindig rosszabb az olyan szövegnél, melyet egyszeri elolvasásra is használhat. Már pedig a bár hű de tökéletlen interpunctió egyedül képes a stylus curialis különben is sokszor csavargós és homályos mondat-szerkezetét zavarossá tenni.« Ez volt Gr. vezértlve s ez egyedüli helyes elvhez alkalmazkodván, az eredetiek fölösleges mondatjeleit kihagyta, a kellő helyen hiányzókat pótolta »óvakodván a szöveget interpunctiókkal túlterhelni, nehogy inkább nehezítsék mint könnyítsék az olvasást.« Egy másik főbaja eddigi publicatióinknak a nagy és kis kezdőbetűk s átalán minusculák s majusculák helytelen használata. A hűségre vetünk itt is. Nem gondoljuk meg, hogy sokszor --ha már csakugyan hívek akarunk lenni, nem lehet biztosan megmondanunk, vájjon az író hosszú, de még minuscula. vagy nagy smármajuscula i-t írt-e s kis vagy nagy i;-vel van-e dolgunk? Nem gondoljuk meg továbbá, hogy azoknak a szavak elején, közepén vagy végén föl-fölme-