Századok – 1883

I. Értekezések s önálló czikkek - MAYLÁTH BÉLA: A felső-vármegyék rendeinek gyűlése Kassán 1683-ban. - II.

246 A l'ELSÖ VÁRMEGYÉK RENDEINEK és a Homonnay jószágok iránt valamit határozni, mind a mellett nem kétkednek, hogy ezek sem szenvednek kivételt. A kilencze­dik pont szerint Tökölyi hadait a Garamon túl, s azon helyeken túl, hol az neki a jelen egyezkedés alapján tiltva van, hadait ki nem terjeszti, különösen pedig tartózkodjék Árva- és Liptóme­gyében a beszállásolástól. A fegyverszüneti okirat felolvasása után a fejedelem pro­positióinak hetedik pontját tárgyalták a rendek. Erre egy oly határozatot hozott a gyűlés, mely a fejedelem neheztelését vonta maga után. Azt végezték ugyanis, hogy a propositiókra teendő válasz alkalmával kérjék fel Tökölyi Imrét, hogy a nemesi rend haza szállhasson, a többi vitézrendek jegyzékbe vétessenek, a vármegyékbe leendő felosztások miatt. Tökölyi Imrének a január 14-iki ülésbe küldött üzenete az athname tárgyában még mindég fúrta a rendek fejét. Vajmi óhajtották annak tartalmát ismerni, s jogos kívánalmaiknak újab­ban is kifejezést akartak adni. az által, hogy ismételten elhatáro­zák Tökölyihez nuutiumot küldeni, melynek feladata volt : felkérni Tökölyit, hogy ha már az athname eredetije nincs is nála, azt leg­alább másolatban közölje velük ; továbbá kérniök kelle a vitéz­rendek lajstromos jegyzékét, hogy a megyékben aránylag elosz­tathassanak, s a nemesi rend haza szállhasson, s végre nyilatkoz­tassa ki a fejedelem : minő véghelyeket kiván megerősíttetni. A január 15-én tartott ötödik ülés érdekes, kivált Tökölyi­nek a rendek kérelmeire adott válasza, s az abban kifejezett neheztelése miatt, mit a rendeknek nemcsak a hozzá küldött nun­ciusok, de saját követei által is értésükre adott. így mindjárt az ülés elején referálták a rendek követei az athname közlésére vonatkozólag, azon felette álmélkodott a fejedelem, miért sürge­tik annyira az athname közlését, s a fejedelem azt hiszi, hogy kételkednek hazaszeretetében, vagy valami törvénytelenséget vélnek rejleni az athnamébau. Jelentik továbbá, hogy a vitézlő rendek összeírásán megnyugodott ugyan a fejedelem, de neheztel azon, hogy a gyűlés a nemesi rend haza szállítását kivánja, s végre kijelenté, hogy mindezekre saját követei által válaszoland. Ez meg is történt, mert alig hogy néhány magánügy elintézését yégezék a rendek, megjelent Tökölyi követsége annak következő üzenetével : az athnamét a fejedelem sem eredetiben, sem máso­latban nem közölheti a rendekkel, mert nincsen nála, különben pedig, ha már a füleki táborban megmutatta, itt is bemutatná. Az ingyenes munkával óhajtja jó karba helyezni : Tokajt, Onodot, Putnokot, Kallót, Kis-Várdát, Szendrő helyett »ha isten kezében adja« Szád várát ; Füleket, Hajnácskőt, Dévényt, Kékkőt és Kor-

Next

/
Oldalképek
Tartalom