Századok – 1883

I. Értekezések s önálló czikkek - BÁRÓ RADVÁNSZKY BÉLA: Lakodalmak a XVI. és XVII. században

A XVI. ÉS XVII. SZÁZADBAN. 239 másnap is folytatták a vendégséget.1 ) Erdélyben az országgyűlé­sek ideje is alkalmatosnak mutatkozott nagy lakadalmak tartására. Ez okért tartotta Barcsay Ákos fejedelem Segesvárott az ország­gyűlés alatt (1659) lakadalmát második nejével, Bánffy Zsigmond leányával. A fejedelem, daczára annak, hogy hanyatlott idejű, törődött ember volt, a szokott tánczot még is eljárta.2 ) Midőn Bethlen Gábor fejedelem tartá lakadalmát (1626), az első táncz a vőlegényé volt, azután tánczolt a menyasszonynyal I a római császár követe. De mivel ez pap volt, tánczosnéját nem foghatta körűi, hanem egy fehér kendőnek egyik végét a pap, a másikat Brandenburgi Katalin fogta és úgy tánczoltak.8 ) Nem fejedelmi lakadalmakon az első tánczot a násznagy járta a nászoló asszonnyal,utána a vőlegény a menyasszonynyal, ezek után a vőfély tánczolt sorba a nászoló kisasszonynyal. A menyasszony ' azonban lakadalma első napján valósággal semmit sem tánczolt, csak sétált tánczoló párja mellett, Mikor ezek hármat tánczoltak volt, következett az örömatya a feleségével, utána, ha voltak gyer­• mekei, azok, ha nem voltak, úgy két pár a legközelebbi rokonokból. Be lévén így végezve a táncznak második fogása, rendre tánczol­tak mind a vendégek. Lengyel változót, egeres, süveges, és lapocz­kás tánczokat jártak.4 ) Ez alatt a menyasszonyt más szobába vezették és átöltöz­tették. A mennyasszony lakadalma napján három különböző öl­tözetben jelent meg. Az első öltözet akkor volt rajta, midőn a vő­fély a vőlegény ajándékait hozta elébe. A második, mikor kikérés után kihozták. Ez volt az úgynevezett menyasszony ruha, mely fehér5 ) virágos atlasz vagy vont aranyból készült0 ) leginkább. Midőn harmadszor öltözött, színes ruhát is vehetett fel, ha előbb x) Fraknói : II. Lajos udvara 55. 1. 2) Szilárdi : Siralmas Krónika 594. 1. 3) Kemény János: Önéletírás 86. 1. 4) Apor 386. 1. 5) Apor 386. 1. 1647. Woiszka Hona: Virágas fehér atlasz menyasszonyi kön­töst, hosszú ujjú ezüst gallon rajta. — 1660. Gr. Illyésházy Kata : Fehér vont arany korczoványos lanhyn szoknya menyasszonyi (II. k. 206. és 337. lap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom