Századok – 1883

I. Értekezések s önálló czikkek - BÁRÓ RADVÁNSZKY BÉLA: Lakodalmak a XVI. és XVII. században

A XVI. ÉS XVII. SZÁZADBAN. 231 szülék nevében a leányt kikérő násznagynak.1 ) Atalában véve a főgazdák intéztek el mindent, a lakadalom ideje alatt ők paran­csoltak mindenben és ők tartották fel a rendet algazdáik segít­ségével. Az algazddk bosszú, zöldre festett pálczát tartottak kezök­ben, mint ismertető jelvényt. A lakománál nem ültek az asztal­nál, hanem zöld pálczáikkal fel és alá jártak ; ügyeltek a rendre és kinálták étellel, itallal a vendégeket.2 ) Az algazdák is mindig úri barátok voltak. Tkurzó Borbála lakadalmán az algazdai tisz­tet a többiek között Bossányi Mihály, Szerdahelyi Mihály, Kéry György, Szuhay Gáspár, Apponyi Balázs, Csuthy Gáspár, Izden czy András, Beniczky Imre sat. teljesítették.3) Néhány nappal a lakadalom előtt a vőlegény házánál össze­gyűlt az általa meghívott vendégsereg, rokonok, barátok, urak, úrfiak, asszonyok és kisasszonyok. Ez volt a násznép, ezek kisérték az úton a vőlegényt.4 ) Elindúlás előtt való este a vőlegény házánál megtartották a sirató estét, melyen egyébiránt igen vígan voltak. Azt hiszem, ez arra volt szánva, hogy az illető búcsút vegyen a legény-élettől. Apor ezen szokást nem említi. Emlékét Thököly Imre naplója tartotta fenn. О említi, hogy 1676-ban április 26-ára Erkedre volt meghíva Székely László házához »sirató estére«, másnap pe­dig elmentek Dersre a lakadalmat megtartani.3) Midőn a vőlegény házánál minden rendben volt, a főgazda indulást parancsolt és az egész nász-nép útra kelt. Menetelöket úgy intézték, hogy a lakadalmat megelőző estvén a leányos ház­hoz legközelebb eső faluba érkezzenek és ott megszálltak. Eddig a vőlegény aranyos dísz szerszámos lovon lovagolt, de hat lovas hintót is vitt magával és lakadalom napján abba ült. Az estéket vígan töltötték a megszállott falukban. Más nap reggeli alatt futárt küldöttek a leányos házhoz, hogy üzennék meg 1) Apor 382. 1. 2) U. ott 381. és 384. 1. 3) III. к. 9. 1. 4) Apor 379. 1. 6) Mon. H. Hist. Script. 18. sz. 32. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom